A megfelelés módszertana

Kovács Attila, 1999. december 30. 01:14
Az MTA Sztaki gondozásában, az OMFB részleges támogatásával megjelent az Útmutató az európai ktf-pályázatok megvalósításához című kiadvány.
A füzet célja a figyelem felkeltése Magyarországon az Európai Unió 5. keretprogramján belüli IST (Information Society Technologies) program lehetőségeire, valamint a magyar pályázók felkészítése az európai kutatás- és technológiafejlesztési (ktf) pályázatok megvalósításának különleges kihívásaira. Az útmutató azoknak a projektmenedzsereknek készült, akik szeretnék jobban megérteni az Európai Bizottság által támogatott projekt vezetésének követelményeit. Az útmutató megismerteti a projekteknek azon sajátosságait, amelyek más, hagyományos k+f tevékenységekben nem jelentkeznek (multinacionálisak a projektek; különböző háttérrel rendelkező szervezeteket kötnek össze egy közös cél érdekében; a projektek a munka során jelentősen változhatnak; mivel részben közpénzekből támogatottak, ezért külső számonkérésnek is alá vannak vetve).

A füzet nem a projektmenedzselés általános módszertanára, hanem az Európai Bizottság által támogatott ktf-projektek különleges kihívásaira irányul. Általános módszertani útmutató arra, hogy multikulturális európai projekteket hogyan célszerű megfogalmazni és lebonyolítani. Az IST program jelenlegi felhívásának beadási határideje 2000. január 17., a következő felhívás 2000 februárjában várható. A munkaprogram tervezete megtalálható a www.sztaki.hu/idealist-east webcímen. Az útmutatóval kapcsolatos további információ a www.sztaki.hu/istok címen, vagy az MTA Sztaki telefonszámán, dr. Bíró Miklós felelős szerkesztőtől kapható.

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36