A Webroot hiányosságokat talált a Vista kártevő elleni védelmében
Erőtlen kémprogramvédelem
A Webroot saját tesztlaboratóriuma kipróbálta a Windows Defender nevű biztonsági alkalmazást, melyet a Microsoft a Vistával együtt fog forgalmazni. A teszteredmények szerint a kémprogramvédelmi modul a támadók 84%-át nem volt képes kiszűrni és eltávolítani, pedig ezek közül 15 a leginkább elterjedt, ennélfogva a legismertebb kémprogram volt. A fertőzések megakadályozása terén a Windows Defender messze lemaradt a biztonsági cégek által fejlesztett kémprogramvédelmi alkalmazások, többek között a Spy Sweeper mögött. A Windows Vistában észrevétlenül tudtak feltelepülni és tevékenykedni a különböző reklámprogramok, rendszerfigyelők, trójaiak, billentyűzetfigyelők és az úgynevezett potenciálisan nemkívánatos programok (PUP-k). Az egyik kémprogram a Windows XP környezetből mindennemű módosulás nélkül képes volt adminisztrátori jogosultságokkal feltelepülni a Vistára, működni ott és rögzíteni a billentyűleütéseket, miközben a Windows Defender mindebből semmit nem észlelt.
A lassú adatbázis-frissítés sebezhetővé teszi a rendszert
A Microsoft pillanatnyilag hetente-tíznaponként ad ki adatbázis frissítést a Windows Defenderhez. Ezzel szemben például a Webroot kutatói naponta akár többször is adnak ki adatbázis-frissítést, mivel havonta átlag 3000 új kémprogram-variánst fedeznek fel és írnak le.
A vírusvédelmet külön meg kell vásárolni a Vistához
A Windows Vista nem csupán a kémprogramok, de a vírusok és férgek részéről is sebezhetőnek bizonyult. Ezt a Webroot szakértőin kívül az antivírus ágazat vezető fejlesztői is így találták. A Vista sajnos a leginkább elterjedt vírusok közül sem képes minddel megbirkózni. Ráadásul a vírusvédelem nem jár ingyen a Vistához: a felhasználóknak külön meg kell vásárolniuk a Microsoft Live OneCare programcsomagot 49,95 dollárért.
Kémprogramvédelem: Webroot Spy Sweeper
Kapcsolódó cikkek
- Meghekkelt Vista DreamScene funkció
- 250 millió weblap közül 4,2 millió fertőzött
- Nem hivatalos lista a Vista SP1 tartalmáról
- A Spy Sweeper Enterprise az év programja
- Amerikai szövetségi szervezetek késleltetik az átállást a Vistára
- Javítófolt a Vistához
- Nem védi maradéktalanul a Vistát a Microsoft antivírus-szoftvere
- Vista-kompatibilis vírusok: minden marad a régiben
- Aktiválható kalóz-Visták
- Támadásra használható a Vista hangvezérlő funkciója
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.