Google merevlemezteszt váratlan eredménnyel

Milkovits Gábor, 2007. február 19. 19:54
A Google felmérést végzett a cégnél használt mintegy 100 ezer merevlemezes meghajtó működésével és meghibásodásaival kapcsolatban, és arra a meglepő eredményre jutott, hogy az esetek viszonylag ritkán függenek össze a gyakori használattal.
Széles körben elterjedt vélekedés, hogy a merevlemezes meghajtók a nagy igénybevétel, illetve a magas hőmérséklet következtében a leginkább hajlamosak a meghibásodásra. A Google tesztje azonban ennek részben éppen ellentmondó eredményekre jutott, egyrészt ugyanis azt találták, hogy a mindennap használt eszközök kevesebbszer romlottak el, mint a csak ritkán igénybe vettek, másrészt pedig a kifejezetten erős hőhatásoktól eltekintve éppen az alacsony hőmérsékletek kedveztek legkevésbé a winchestereknek. Az első jelenség oka szakemberek szerint az lehet, hogy a mindennapos használat során hamarabb jön elő a merevlemezes meghajtó hibája, így amelyik már átesett ezen a kezdeti perióduson, jó ideig megbízhatóan üzemel. A ritkán használt, de hibára hajlamos példányok viszont csak később adják be a kulcsot.

Az eddig általánosan igaznak vélt jelenségek csak a 3 évnél idősebb winchesterek esetében igazolódtak be, vagyis ezek azok, amelyek elkezdenek érzékenyek lenni a magasabb hőmérsékletekre, illetve a huzamosabb igénybevételre – vagy pedig a vadonatúj, de meghibásodásra hajlamos példányok. Az újabb eszközök vártnál nagyobb ellenálló képessége a meleggel szemben viszont szabadabb kezet adhat a mérnököknek a merevlemezes adattároló rendszerek üzemi hőmérsékletének beállításánál. A Google felmérése mindenképpen reprezentatívnak mondható, mivel a százezer winchester a legkülönbözőbb gyártóktól származott, a kisebb, 80 GB-os modellektől a 400 GB-os termékekig.
Kulcsszavak: Google winchester

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52