Húsz országban aktív a Kürt

Kovács Attila, 2007. március 29. 14:57
A Kürt Zrt. mai sajtótájékoztatóján Kmetty József, a cég vezérigazgatója bejelentette, hogy a társaság információbiztonsági és adatmentési technológiája mára meghódította a világpiacot. A csúcstechnológiai vállalat alapítása óta először adta el adatmentési technológiáját, Vietnam és Egyiptom részére. A régióban 2006 decemberétől – a német és osztrák leányvállalatok mellett – cseh, román, francia és szaúd-arábiai ügyfélszolgálati irodák is értékesítik a Kürt adatmentés szolgáltatásait.
Már négy kontinens 20 országát hódította meg világhírű szolgáltatásaival az idén 18. évébe lépő Kürt Zrt. A cég szakmai csapatainak újjászervezésével és folyamatos bővítésével érte el, hogy külföldön is sikeresen, a hazai tudásanyag legmélyebb adaptációjával tudjon terjeszkedni.

A Kürt magyar piacra fejlesztett termékeit és szolgáltatásait a nemzetközi piaci elvárásoknak megfelelően csomagolva értékesíti. Külföldön a legnépszerűbbnek a Kürt Biztonsági Intelligencia csoportjának termékei, a legális hackelés, a logelemzés, a biztonsági oktatás és a hálózati nyomozati tevékenységek (network forensics) bizonyultak. A Kürt által alkalmazott információbiztonsági megközelítés unikumnak számít a világon azáltal, hogy komplexitásában kezeli, összefűzi a különböző információbiztonsági területeket. A nemzetközi értékesítésre és az üzletfejlesztés támogatására a Kürt 2006-ban dedikált nemzetközi csapatot hozott létre. A 10 fős szakembergárda feladata, hogy kiaknázza az Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában rejlő üzleti lehetőségeket.

Sikeres piacbővítési tevékenységének köszönhetően a Kürt információbiztonsági termékei ma már Európa mellett a Közel-Keleten és az USA-ban is keresett árucikkek. A Kürt megbízói között katari, New York-i pénzintézetek, dubai nagyvállalatok szerepelnek és kilátásba került egy közel- keleti leányvállalat nyitása is. 

Az információbiztonsági piac bővítése mellett az adatmentés nemzetközi karrierjére is nagy hangsúlyt helyez a Kürt. Amellett, hogy német és osztrák leányvállalatai ebben az üzletágban is eredményesen működnek, az idei év elején a cég megnyitotta cseh, román, francia és szaúdi-arábiai kereskedelmi képviseletét. A képviseletek a Kürt értékesítő partnereként működnek, franchise jelleggel. Az újabb – lengyel és olasz – ügyfélszolgálati irodák nyitása már előkészítés alatt van.

Az adatmentési szolgáltatás értékesítése mellett a Kürt a technológiáját is piacra dobta. Teljes adatmentési know-how-ját 2007 elején vásárolta meg a vietnámi és az egyiptomi kormány. A Kürt alapítása óta először, önálló termékként értékesítette legrégebbi üzletágának teljes tudásanyagát (adatmentési dokumentációkat), kiépítette ügyfeleinél a Magyarországon is technikai kuriózumnak számító tiszta terű laboratóriumot, és felkészítette a Kürt-adatmentés technológiájának használatára a külföldi szakembereket. Az adatmentési technológiák kutatása és fejlesztése továbbra is a Kürt Csoportnál zajlik.

A kiterjedt nemzetközi hálózat létrejöttében fontos szerepe van a CeBIT-nek. A világkiállításon idén már 15. alkalommal szerepelt a magyar vállalat. A hannoveri találkozások nyomán sikerült több európai megállapodást kötnie, és egyiptomi partnerével is itt találkozott a Kürt.

A társaság a következő területeken tevékenykedik külföldön. 

  • Logelemzés
A világban is az első fecskék közé tartozó Kürt módszertan, a korrelációs logelemzés alkalmazásával megelőzhető számos, a nagyvállalatok üzletvitelét, működését fenyegető informatikai katasztrófa, mint pl. rendszerleállások vagy betörési kísérletek. A szolgáltatás elengedhetetlen eszköz a rendszerek optimális működésének felügyeletéhez és fenntartásához, valamint vállalati információs vagyont érintő visszaélésekkel kapcsolatos nyomozati munkához.

  • Legális hackelés
A Kürt ügyfélspecifikus módszertanával elvégzett vizsgálat feltárja a megbízók rendszereinek biztonsági réseit, megmutatja a javítandó elemeket. A legális hackelés során a rosszindulatú támadókéhoz hasonló eszközöket alkalmazva törnek be a rendszerbe a Kürt szakemberei, megkeresve a gyenge pontokat, de ügyelve arra, hogy a rendszer működőképességét ne csorbítsák. A vizsgálat elvégzése után javaslatokat tesznek a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére.

  • Biztonsági oktatás
A Kürt portfoliójának e fontos eleme az információbiztonsági tudatosság erősítésével nélkülözhetetlen funkciót lát el. A Kürt oktatói a humán kockázatok felmérése után alakítják ki a részletes oktatási programot. Ez a program – cégreszabottan – pótolja a tudásbeli hiányosságokat, ezáltal csökkentve a fenyegetettséget, amit a felhasználók, céges alkalmazottak nem megfelelő tudásszintje jelent saját vállalatuk számára.

  • Hálózati nyomozati tevékenység
A Biztonsági Intelligencia portfoliócsomag elemeit nem csak megelőzésre, hanem informatikai katasztrófák utáni, a bekövetkezés okait kutató nyomozati munkára is nagy hatékonysággal lehet alkalmazni. Ez egyfajta igazságügyi szakértői munka, amellyel a vállalatok információs vagyonával szemben elkövetett esetleges bűncselekmények nyomait, pl. adatok eltűnését, rendszerbetöréseket, szabotázsakciókat lehet feltárni és elemezni.


  • Kockázatmenedzsment
A Kürt kockázatmenedzsment portfoliójának célja a vállalatokat, szervezeteket fenyegető releváns kockázatok feltérképezése, kockázatarányos kezelése, illetve a szervezet információbiztonsági állapotáért hosszabb távon felelős információbiztonsági irányítási rendszer kialakítása és fenntartása.
A Kürt kockázatmenedzsment terméke a vállalatok működési kockázatainak kezelésére koncentrál, illetve megvilágítja, hogy az egyes működési kockázatok milyen hatással vannak a különböző üzleti folyamatokra.

  • Üzleti folyamatmenedzsment
A vállalatok, szervezetek működésének átláthatóvá, tervezhetővé és hatékonnyá tétele, az információbiztonsági és minőségi követelmények teljesítése kiemelt fontosságú a versenyképesség megőrzése vagy akár a versenyelőny megszerzése érdekében. A Kürt szakemberei e célok megvalósításához a leghatékonyabb eszközt vetik be. Ez az üzleti folyamatmenedzsment, vagyis a folyamatközpontú gondolkodás érvényesítése a vállalat működésének megtervezésében, szabályozásában.


  • Data Defender
A Data Defender a Kürt biztonsági terméke, amely a számítógépek összes adatkiviteli csatlakozóját felügyeli, ezzel megszüntetve az egyik legjelentősebb biztonsági kockázatot, az adatok engedély nélküli másolását, mentését, használatát, egyszóval az adatlopást.


  • Adatmentés
A Kürt világszínvonalú technológiája, amellyel gyakorlatilag bármilyen típusú sérült adattárolóról visszaállíthatók az elveszett adatok. Ezzel csökkenthetők az informatikai katasztrófák következtében keletkező károk, illetve az információs vagyonnal szemben elkövetett illegális tevékenységek egy része nyomonkövethetővé válik.

A sajtótájékoztatón referenciákkal kapcsolatos kérdésemre a vezérigazgató azt a választ adta, hogy a távol-keleten általában állami hivatalok, a közel-keleten egyéni ismeretségek alapján különböző területről származó megbízók a jellemzők. Európában aKürt partnerhálózatával jut el a felhasználókig. 
Kulcsszavak: Kürt +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36