Projektvezetői díjak
- Molnár Zoltán 42 éves, informatikus végzettségű, széleskörűen képzett, PMI PMP (Project Management Professional) minősítésű HP projektmenedzser. Projekttapasztalatai a hazaiakon (MNB, Mol, Pénzügyi Központ) túl nemzetközi - banki számlavezetési és treasury – projektekben való részvételből és vezetésből származnak.
A projekt a Molban kialakult projektvezetési módszertan és projektiroda felhasználásával a HP Global Method projektvezetési módszertannak megfelelően valósult meg. Eredményeként az átmenet sikeres végrehajtásával a közös üzemeltetési folyamatok ITIL alapokra helyeződtek, az SLA köteles szolgáltatások jól definiált, a szerződésben megfogalmazott követelményeknek megfelelő, azokra visszavezethető, szolgáltatás-katalógus elemekre bontódtak, amelyekhez már egyértelműen hozzá lehetett rendelni úgy az SLA-kat, mint a végrehajtandó folyamatokat.
A beadott pályázatok magas színvonala további két különdíj kiadására ösztönözte a szervezőbizottságot.
Gáborjáni Szabó Ákos ügyvezető igazgatót (Allianz Bank Zrt.) – a banknál nyolc hónap alatt bevezetett, a banki működést támogató informatikai rendszer projektben végzett kiemelkedő projektmenedzseri munkájáért – „A leginnovatívabb projekt vezetője” címmel díjazta.
A 31 éves közgazdászt, többéves banküzemi, informatikai folyamatszervezési és projektmenedzsment-gyakorlat után bízták meg a számára a díj elnyerését is jelentő feladattal. A projekt költségvetése a vállalatcsoporton belüli szinergiahatásoknak, országos és nemzetközi szintű kedvezményeknek, valamint az egységes és szabályozott tenderezési folyamatnak köszönhetően a jelentős – 25%-ot meghaladó - költségmegtakarítással érte el a kitűzött célokat. A legjelentősebb költségmegtakarítást a szállítók versenyeztetése és a hosszú távú elkötelezettsége jelentette
A T-Online informatikai igazgatóját, a 37 éve villamosmérnöki alapképzettségű, hazai és nemzetközi projektekben egyaránt tapasztalatot és tekintélyt szerzett Tüdős Andrást „Technológiai élvonalra építő szolgáltatási projekt vezetője” címmel jutalmazták. A CIO vezetésével végrehajtott „IPTV szolgáltatás kidolgozás és piacra vitel” nevű projekt eredményeként, világviszonylatban is úttörő módon, ADSL vonalon megvalósuló tv-műsorszolgáltatással gazdagodhatott a cég portfoliója.
A megvalósult szolgáltatással kapcsolatban olyan, világviszonylatban is új kompetenciák megszerzését kellett biztosítani, mint az IPTV platformfejlesztés és üzemeltetés, dedikált ügyfélszolgálat és helpdesk, telepítés és hibakezelés, szerviz, tartalombeszerzés, előfizetői készülékek beszerzése. A projekt komplexitását a legkorszerűbb technológiai megoldások (pl. MPEG4/H. 264/ videotömörítés, korszerű/egychipes set top box, gyors csatornaváltás, ADSL2/2+ technológia) alkalmazása fokozta.
A díjak átadására április 5-én, a 10. Projektmenedzsment Fórum zárófogadásán kerül sor.
Kapcsolódó cikkek
- Andrea Gaal a nemzetközi disztribútori hálózat vezetőjeként folytatja pályafutását
- Laczkó Tóth Gergely a GTS Hungary új ügyvezető igazgatója
- Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
- Norvégiában folytatja pályafutását Huszlicska József
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- Marketing vezetői pozíció a Szallas.hu-nál
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- Új vezérigazgató az Invitel élén
- Új értékesítési vezető a Norton élén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.