Pedagógusképzést indított a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete

forrás Prim Online, 2007. április 3. 12:23
A képzés célja volt megerősíteni az internet-használattal kapcsolatos pozitív attitűdöket, eloszlatni a félelmeket, felkészíteni a résztvevő pedagógusokat a gyermekek védelmére konkrét, gyakorlati ismeretek nyújtásával.
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete a Safer Internet for Children projekt keretében 2006. októberében indította el a Train the trainer programot, a Kurt Lewin Alapítvánnyal közösen szervezett és kidolgozott első tréning ez év márciusában zárult. A képzés célja volt megerősíteni az internet-használattal kapcsolatos pozitív attitűdöket, eloszlatni a félelmeket, felkészíteni a résztvevő pedagógusokat a gyermekek védelmére konkrét, gyakorlati ismeretek nyújtásával.  A Taktaszadai Móra Ferenc Általános iskola kiválasztása pályázati úton történt. A képzésre történő jelentkezési adatlapot és a pályázati kiírást számos helyen közzétették. A legfőbb bírálati szempont a rászorultság volt, azt az iskolát választották ki, amely megítélésük szerint a legtöbb szempontból hátrányos helyzetben van a többi oktatási intézményhez képest.

„ A képzés összeállításakor az MTE és a Kurt Lewin Alapítvány munkatársai egy rugalmas programot állítottak össze, cserélhető tananyagelemekkel, melyek illeszthetők a résztvevő pedagógusok ismeretszintjéhez és attitűdjeihez, hiszen a cél a releváns tudás megszerzése volt.
A képzés teljes időtartama során szembesültünk a digitális olvasás képességének szinte teljes hiányával. A tréning során a pedagógusok megfogalmazták nehézségeiket, félelmeiket, érzéseiket az internettel, egyáltalán a számítógéppel kapcsolatban, valamint megfogalmazták a korukból és korábbi képzésükből, illetve ismerethiányból következő lemaradásukat a mai diákokkal szemben. Olyan gyakorlatokat helyeztünk ezért előtérbe, ami a bizalom, kommunikáció és kompetencia valamint a nevelés és felelősség kérdésköreit helyezte megfelelő megvilágításba.
A képzés első felében nyilvánvalóvá vált, hogy a csoport legnagyobb része a legalapvetőbb számítógépes ismeretekkel sem rendelkezik. Ezért olyan rávezető gyakorlatokkal kezdődött a géptermi oktatás, amelyek e félelmek feloldására szolgált”- mondta el Ligeti György az Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az internet egyre több otthonban, iskolában és nyilvános helyen válik hozzáférhetővé a gyermekek számára – felkészítésük a nem kívánt, számukra veszélyt jelentő vagy kifejezetten illegális tartalmakkal szembeni védekezésre nem csak a szüleik de pedagógusaik felelőssége is. A használat tiltása véleményünk szerint a legrosszabb megoldás: kortársaikkal szemben komoly versenyhátrányba kerülhetnek azok a gyermekek, akik nem ismerkednek meg az információs társadalom eszközeinek használatával. A demokratikus gondolkodásmód szélesítése és megerősítése, az internet mint létező leginkább demokratikus médium felhasználásával, illetve a biztonságos internethasználat elősegítésével. Meggyőződésünk, hogy a biztonságos internet használat leghatékonyabb oktatása indirekt módon történhet. A tanórákon a pedagógus által magabiztosan és hatékonyan, látványosan használt mutimédiás tartalmak önmagukban hiányt pótolnak, az otthoni „céltalan” internet használatnak egy hasznos, biztonságos alternatíváját adhatják meg a diákoknak. A képzés során a hétköznapok társadalmi világának alapvető, mozgatórugóit kívántuk feltárni, néhány a pedagógiai munka szempontjából lényeges társadalmi jelenség hátterét érthetővé tenni.

A pedagógusok visszajelzései, és a konkrét, mérhető hatások tekintetében is elmondható, hogy rendkívül tartalmas, jó hangulatú munka alakult ki a képzés során, melynek nyomán biztosak vagyunk abban, hogy a Taktaszadai Általános Iskola falai közé egyre inkább elérnek a digitális kultúra hasznos elemei.

Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete sajtóközleménye

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55