Az Elcoteq hibakeresőket képez Pécsett

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 2. 10:28
Az elektronikai iparban keresett, de Magyarországon ritka szakemberek, hibakeresők képzését kezdi el a napokban a finn Elcoteq egy szakközépiskolával közösen Pécsett - közölte a cég jogi és kommunikációs ügyekért felelős igazgatója az MTI-vel.
Krippl Zoltán beszámolt arról, hogy a szakképzési alapból finanszírozott tanfolyamon a cég száz dolgozója vesz részt, akik fizikát és matematikát tanulnak, gyakorlatban pedig elektronikai alkatrészek hibáinak megtalálását és javításukat sajátítják el az Elcoteqnél .

Déri Tibor, a Simonyi Károly Szakközépiskola igazgatója elmondta: az elméleti tananyag összeállítását és az oktatást a vállalat szakembereivel közösen végzik, a gyakorlati eszközöket az Elcoteq biztosítja az intézmény számára.

Krippl Zoltán hangsúlyozta: a cég számára egyre fontosabbá válik a magasabb szaktudású dolgozók alkalmazása. Ilyenek az elektrotechnikai folyamatokat egyes esetekben akár a műszerek jelzései nélkül is értő, átlátó és a hibákat javítani képes hibakeresők.

Rámutatott, belőlük jelenleg kevés dolgozik az Elcoteqnél, pedig szükség van rájuk, mert a hibákat ők képesek korrigálni, ezáltal kevesebb a selejt és a veszteség.

Az igazgató hangsúlyozta: az Elcoteq fejlődésének akadálya a képzett szakemberek hiánya. A hibakeresők mellett például villamosmérnökökből, technikusokból, forrasztókból is folyamatos lenne a felvétel, de nem csak Baranyában, hanem a megyehatáron túl is nehezen találnak ilyen képesítésű dolgozókat.

Az Elcoteq Magyarország Kft. 1998 óta működik. Két pécsi, valamint cserkúti és pellérdi üzemében jelenleg 6200 alkalmazott foglalkoztatásával mintegy 100-féle elektronikai terméket, berendezést gyárt kommunikációs technológiai megrendelőinek.

Krippl Zoltán megjegyezte: az általuk előállított termékek iránti kereslet növekedése, valamint a termékek, köztük a mobiltelefonok életciklusának folyamatos csökkenése okán gyáraikban nélkülözhetetlenek az állandó fejlesztések. Gyártóberendezéseik modernizációjára 2004 és 2008 között 54 millió eurót költenek.

Az Elcoteq 4 kontinensen és 15 országban van jelen, alkalmazottainak száma mintegy 24 ezer.

A cég nettó értékesítése tavaly 4,3 milliárd euró volt. A vezető a magyarországi leányvállalat árbevételét nem árulta el.
Kulcsszavak: Elcoteq +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52