Új vezetés a Siemens Zrt. élén

Kovács Attila, 2007. június 23. 10:38

A Siemens Zrt. jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Beke-Martos Gábor a Siemens AG kinevezése alapján európai regionális igazgatói pozícióba lép tovább, a nemzetközi Siemens szervezetben. Ezáltal megválik hazai felsővezetői funkcióitól.

A Felügyelőbizottság, – melynek új elnökévé Hetényi Pétert választották, – 2007. június 21-én javaslatot fogalmazott meg a közgyűlés részére arról, hogy a vállalat elnök-vezérigazgatói pozícióját 2007. július 1-jétől Szentkuti László töltse be. A felügyelőbizottság (FB) jelölését június végén a közgyűlés hivatott megerősíteni.

A Siemens Zrt. FB-ülésén hozott határozatot követően feladatkörét a jövőben két új vezető veszi át: 2007. július 1-jétől az elnök-vezérigazgatói pozíciót az EPCOS Elektronikai Kft.-től érkező volt ügyvezető igazgató, Szentkuti László foglalja el, míg a gazdasági- és pénzügyi igazgató tisztségét az a Marec Bela Steffens tölti be, aki eddigi pályafutása során a németországi anyavállalat számos ágazatánál szerzett tapasztalatot különböző gazdasági vezetői pozíciókban.

Az FB egyidejűleg határozatot hozott az igazgatóság tagságával kapcsolatos változásokról is. A döntés szerint július 1-jétől mindkét új vezető igazgatósági tagként került be a testületbe Uwe Heidsieck HR igazgató mellé.  Az FB javaslatot tett az új igazgatósági elnök, Szentkúti László személyére vonatkozóan is, a döntéshozás a június végén megrendezésre kerülő közgyűlés hatáskörébe tartozik.
.
További változásként a Felügyelőbizottság elnöki pozíciójába Hetényi Péter eddigi elnökhelyettes lépett elő, aki korábban tíz éven keresztül a Siemens Rt. elnök-vezérigazgatója volt. 

Szentkuti László (39) az EPCOS Kft.-től érkezik a Siemens Zrt.-hez. 2001. február 1-jétől gazdasági vezetőként, 2001. november 1-jétől már ügyvezető igazgatóként működött közre a müncheni székhelyű EPCOS AG, magyar leányvállalatának átalakításában. Vezetése alatt a vállalat forgalma megnyolcszorozódott, és az EPCOS. ma Magyarország 200 legnagyobb cégének egyike. Jogi tanulmányait Magyarországon, Szegeden, illetve Németországban, Bonnban végezte. Jogi doktori fokozata mellett gazdasági jogász végzettséggel is rendelkezik. Kitüntetései: az Ernst & Young által adományozott „2003-as év vállalkozója”, „A merész újító” különdíjának tulajdonosa. 2001-ben Szombathely városa a „Brenner díj a városfejlesztésért” odaítélésével ismerte el tevékenységét, és megkapta „Az év embere 2000” díjat is Cegléd városától. Szentkuti László német-magyar állampolgár, anyanyelve a német, emellett folyékonyan beszél magyarul és angolul, továbbá olasz, portugál és holland nyelvtudással is rendelkezik.

Kulcsszavak: CIO +céginfo Siemens

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05