13-szoros profitnövekedés a kínai Lenovónál
A világ harmadik számú számítástechnikai csoportja 67 millió dollár adózott eredményre tett szert a júniussal végződött negyedben, míg egy évvel korábban 5 millióra.
A Magyarországon is jelen lévő Lenovo minden térségben jól szerepelt, és fordulat következett be az amerikai piacokon is: ott már 15 százalékos forgalomnövekedést tudott elérni, második negyedéve nőtt a profitja, miután ott sokáig gyengén szerepelt. Az amerikai piac a bevétel 29 százalékát adta.
A csoport bevétele 13 százalékkal 3,93 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 3,48 milliárdhoz képest.
A Lenovo 2005-ben vette meg az IBM személyi számítógép üzletágát 1,25 milliárd dollárért, nagy nehezen leküzdve az amerikai törvényhozás biztonsági aggodalmait.
Az IBM ügyletet után sokáig zsugorodott a vállalat profitja a részleg megvásárlásának, karcsúsításának és beillesztésének terhei, illetve a saját márkanév nemzetközi megismertetésének költségei miatt. Mára azonban a Lenovo piaci részesedése világszinten eléri a 8 százalékot.
A Lenovo fontosnak tartja a kelet-európai terjeszkedést, ezért az amerikai Dell mellett a kínai vállat is gyárat készül létesíteni Lengyelországban. A cég 45 millió zlotyt készül beruházni, és 500 embernek ad majd munkát. Az üzem a legnicai különleges gazdasági övezetben létesül, jelentették be januárban.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.