Már több százmillió dollárt költöttek a Google telefon fejlesztésére
Kezdetben a Google tagadta, hogy saját neve alatt készülne piacra dobni egy mobiltelefont, majd egyre kevésbé zárkózott el a feltételezésektől. Sokan arra számítottak, hogy egy neves gyártó modelljére biggyesztik rá a Google logóját és csupán a nevet adják a termékhez. Mára kiderült, szó sincs erről, a Google igazán új készülékkel szeretne a piacra lépni.
A már most rengeteg pénzt felemésztő fejlesztések során egyszerre több gyártóval tartják a kapcsolatot, iparági források szerint köztük van az LG és a tajvani HTC is. A hardver mellett a másik fontos tényező a Google igazi szakterülete, a szoftver. A keresések mellett szeretnének teljesen új felhasználói élményt adni, és egyben, miként az Apple tette az iPhone-ra szabott speciális Safari esetében, egy új böngészőt is telepítenének a készülékre. A rengeteg beleölt pénz azonban siker esetén könnyedén megtérülhet. A jelek szerint a felhasználói szintű kommunikáció egyre inkább a hordozható készülékek területére helyeződik át, ezt mutatja a noteszgépek soha nem látott részarány a PC-k értékesítései között, vagy az okostelefonok iránti egyre nagyobb érdeklődés.
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.