25 éves a CD lemez

Milkovits Gábor, 2007. augusztus 17. 13:05

25 évvel ezelőtt készült el az első CD lemez a Philips németországi üzemében, elindítva azt a sikertörténetet, amely mind a zeneforgalmazást, mind pedig a számítógépes adattárolást forradalmasította.

Az azóta eltelt negyedszázad alatt több mint 200 milliárd CD-t forgalmaztak világszerte, és a digitális letöltések elterjedése ellenére máig ez maradt a meghatározó hordozó a zeneforgalmazásban. Az első kiadott zenei CD egyébként az Abba : The Visitors című lemeze volt 1982-ben, ám a lemeztársaságok eleinte főként a komolyzenei közönséget vették célba, mivel úgy gondolták, leginkább ők ruháznak be szívesen az akkor még meglehetősen drága lejátszókba és lemezekbe a zajmentes hangzás érdekében. Az első Philips CD-lejátszók mintegy 2000 holland forintba kerültek, ami az inflációt is beszámítva ma közel 400 ezer magyar forintnak felelne meg. A készülékárak zuhanásával azonban a CD mindenütt villámgyorsan elterjedt, kiszorítva az analóg barázdás lemezeket, illetve a CD-írás megjelenésével a mágnesszalagos magnókazettákat is. Más kérdés, hogy ma sokan éppen a másfajta hangzás miatt ragaszkodnak vagy találnak vissza ismét a „bakelithez”.

A Philips és a Sony 1979-ben kezdett el dolgozni a CD formátumon, a technológiai újítás mellett azzal a céllal, hogy legalább egy órányi zenét tudjanak egy lemezen tárolni. Érdekesség, hogy végül azért döntöttek a 74 perces terjedelem mellett, mert ez volt az a hosszúság, amin elfért Beethoven IX. Szimfóniájának teljes előadása. Piet Kramer, a Philips optikai csoportjának vezetője a BBC-nek nyilatkozva elmondta, annak idején meg sem fordult a fejükben, hogy a CD-t számítógépes tartalmak tárolására is széles körben fel fogják majd használni.

A másolt CD-k illegális forgalmazása, és főleg az internetes zenekalózkodás jelentősen megingatta a zenei CD-k piacát, ahol az eladások évek óta folyamatosan visszaesést mutatnak. A kiesést egyelőre a hivatalos internetes zeneletöltések sem tudták kompenzálni, habár előrejelzések szerint 2010-re ezek adják majd a teljes legális zeneforgalom 25%-át.

Kulcsszavak: CD DVD

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09