World Cyber Games: online felmérés az internetes multiplayer játékok hatásairól
2006-ban közel 2300-an vettek részt az internetes multiplayer játékok hatását vizsgáló, több mint kéthetes online felmérésben, amelynek az volt a külön érdekessége, hogy a témában addig hasonló még nem született Magyarországon. A hasznos és alapos eredményeket hozó kutatás révén a szervezők mélyreható betekintést és visszajelzést kaptak a gamerek világáról.
2006-ban a játékosok szokásait vizsgáló kérdésekre adott válaszok érdekes tényekre mutattak rá. Többek közt kiderült, hogy a multiplayer játékosok nem értenek egyet azokkal a feltételezésekkel, hogy a cybergame-ek egyértelműen rossz hatással lennének az emberekre. A kitöltők közül hétszázan úgy vélték, hogy a játék által sok új barátra tettek szert. Öt százalékuk úgy ítélte meg, hogy gyorsabban és hatékonyabban tud dönteni az élet minden területén, amióta internetes multiplayer játékokkal foglalkozik. Nagyon sokan (963-an) gondolták azt, hogy az ilyen játékokkal a felgyülemlett is feszültséget le tudják vezetni. Bár 2006-ban a kérdőívet kitöltők 45 százaléka képes volt akár több órára is belefeledkezni a játékba, sokan azt vallották (30 százalék), hogy a játékra fordított idő sosem ment sem a tanulás, sem a pihenés, sem az alvás rovására. Megjegyezték azt is, hogy a rendszeres játék – az előítéletekkel ellentétben – nem mosta össze előttük a valós és a virtuális világ határait.
A szervezők úgy ítélték meg, hogy érdemes utánanézni, hogy mennyire és miben módosultak ezek az eredmények. Az évről évre változó tendenciák felmérései, elemzései kiemelt jelentőséggel bírnak a számukra és sok segítséget, támpontot adnak a következő World Cyber Games programjának kialakításához.
A múlt esztendőben elhatározott terveknek megfelelően Samsung és az IDG ismét felméri a játékosok szokásait és ezzel együtt a véleményük, érdeklődésük változását is az internetes multiplayer játékokról.
Az idei kérdőív 2007. augusztus 23-tól lesz megtalálható a hu.worldcybergames.com oldalon. Az érdeklődők 2007. szeptember 16-ig küldhetik el a kérdésekre adott válaszaikat. Érdemes regisztrálni és kitölteni a kérdőívet, mert a World Cyber Games főtámogatója, a Samsung három darab értékes U3 Mp3 lejátszót sorsol ki a válaszadók között.
A World Cyber Games hazai döntőjét 2007. szeptember 2-án rendezik meg egy egész napos, ingyenes esemény keretében a Millenáris Park, Jövő Háza épületében.
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.