Az Atigris Kínában a Magyar Évaddal
Az Atigris Informatika Zrt. is részt vesz azon az eseménysorozaton, amely szeptember elején indul Kínában, a két ország kapcsolatainak fellendítésére.
A kilenc nagyvárosban zajló, a Magyar Évad Kínában címet viselő rendezvénysorozat kilenc nagyvárosban zajlik majd. Célja a magyar gazdaság bemutatása és a magyarországi befektetési lehetőségek megismertetése mellett, a magyar kultúra, gasztronómia és turizmus népszerűsítése.
A rendezvény nagy jelentőségű gazdasági megállapodások aláírásával kezdődik az informatika, a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén. Az egyik legjelentősebb üzlet a China Brand Trade Center létrehozásáról szóló szerződés lesz: a budapesti Asia Centerben és a mellette levő China Martban kétezer kínai cég telepszik meg, ott hozzák létre európai központjukat. Létrejöttét a kínai kormány is támogatja, várhatóan már szeptemberben betelepül az első száz vállalkozás, és rövid időn belül további ezer kínai cég hozza létre budapesti bázisát.
Az Atigris Informatika tárgyalópartnerei között egyebek mellett az Alibaba.com a világ talán legnagyobb internetes kereskedelmi portálja, illetve a Hipihi közösségi portál található.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.