Online telefonba beszél egyre több magyar
Átalakulnak az internetezési szokások, a hagyományos tevékenységek – e-mailezés, böngészés, informálódás, online magazinok olvasása – mellett egyre többen fedezik fel maguknak a világháló egyéb, hasznos vagy szórakoztató funkcióit – derült ki az NRC és a TNS 2007 első félévére vonatkozó kutatásából.
Továbbra is a kapcsolattartás fontos eszköze az internet, de a VoIP (Voice over IP) rendszerek terjedésével a chatet egyre inkább felváltja az online telefonálás. Az internetezők közel fele szokta alkalmanként felhívni ismerőseit a világhálón keresztül, 25 százalékuk ezt rendszeresen teszi.
Az elektronikus média is egyre nagyobb szerephez jut online: a felmérésben résztvevők több mint fele (55 százalék) rádiózott, 29 százaléka pedig tévézett már a világhálón. A rendszeres online tévénézők aránya azonban – szemben a rádióhallgatókra jellemző 11 százalékkal – még csupán 2 százalék. A videómegosztó portálok is nagy népszerűségnek örvendenek: legalább alkalmanként 50 százalékuk keres fel hasonló oldalakat, 14 százalékuk pedig már töltött fel valamilyen videót.
Egyre többen veszik igénybe a világhálót ügyeik intézéséhez is. Az internetezők 61 százaléka hívta segítségül a webet álláskereséshez, míg 30 százalékuk hivatali teendőit is bonyolította már a virtuális térben. A netpolgárok 53 százaléka használta az internetet vásárlásra, az online fizetés azonban még mindig nagyon szűk körre jellemző: 2006 második félévéhez hasonlóan csupán a felhasználók alig több mint 10 százaléka próbálta ki ezt a lehetőséget. Az alacsony arány a bizalmatlanság mellett azzal is magyarázható, hogy csak az internetezők 30 százaléka rendelkezik online fizetésre alkalmas bankkártyával.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.