Reuters: Első körben megbukott a MS Office Open XML formátum szabványosítása

Milkovits Gábor, 2007. szeptember 5. 20:09

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) keddi ülésén a Microsoft Office Open XML fájlformátuma némi meglepetésre nem kapta meg a gyorsított eljárásban történő szabványosításhoz szükséges mennyiségű szavazatot.

Az előzetes szavazáson a nemzeti szabványügyi hatóságokat képviselő szavazók 53%-a voksolt a Microsoft Office 2007-ben használt OOXML szabványként való bejegyzése mellett, míg 26% elutasító álláspontra helyezkedett (a többiek tartózkodtak). A gyors elfogadáshoz a szavazatok 66%-ának igenlőnek kellett volna lennie, a nemek száma pedig nem érhette volna el a 25%-ot. A Microsoft-nak ezzel együtt még bőven maradt módja az OOXML bejegyeztetésére, amivel elsősorban a szigorú közbeszerzési előírások által megkötött közületi megrendelőket szeretné még inkább megnyerni Office 2007 irodai programcsomagjának. Emellett nyilvánvaló célja a vállalatnak, hogy a szabványosítás után más szoftvercégek is átvegyék és termékeikben használják az OOXML-t, a versenytársként feltűnt ODF helyett. A rivális, nyílt forráskódú és legtöbb verziójában ingyenes Open Office által használt ODF fájlformátum eközben már megkapta az ISO nemzetközi szabványügyi minősítést.

A Microsoft egyelőre nem, az ODF Szövetség azonban már reagált a hírre. Közleményükben kifejtették, hogy önmagában semmi kifogásuk nincs az OOXML szabványosítása ellen, a nem szavazatok viszonylag magas száma azonban azt jelzi, hogy egyelőre sokan vannak, akik nem látják teljes mértékben biztosítottnak a formátum nyíltságát és más termékekkel való együttműködését. Kérdés, hogy a Microsoft-nak a későbbiekben sikerül-e majd megnyernie az ISO illetékeseit az OOXML támogatásához.

Reuters, szept. 5.
http://today.reuters.com/news/articlenews.aspx?type=technologyNews&storyID=2007-09-05T011842Z_01_N04438776_RTRUKOC_0_US-MICROSOFT-FORMAT-VOTE.xml&archived=False

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05