A Nokia 7,6 milliárdért felvásárolná a Navteq navigációs céget
A Wall Street Journal megbízható forrásokra hivatkozva arról számol be legfrissebb számában, hogy a vezető mobilgyártó képviselői komolyan érdeklődnek az amerikai Navteq digitális térképspecialista iránt. A lap értesülései szerint a finn vállalat 7,61 milliárd dollárt fizetne a chicagói székhelyű cégért, amelynek a világ 30 országában összesen 168 telephelye van. A Navteqet 1985-ben alapították, jelenleg pedig több mint 3000 alkalmazottal rendelkezik. Ha az akvizíció létrejönne, akkor ez volna a Nokia eddigi legnagyobb felvásárlása. A WSJ tudósítója szerint a finn vállalat mostani felvásárlási szándéka illeszkedik Olli-Pekka Kallasvuo, elnök-vezérigazgató azon tervéhez, mely szerint a Nokiának meg kell alapoznia a nevét a szoftver- és szolgáltatópiacon is, és ebben a szektorban is jelentős sikereket kell elérniük.
A Wall Street Journalban megjelent hírt nem kívánták kommentálni az érintett vállalatok, és egyik fél sem erősítette meg hivatalosan, hogy akvizíciós tárgyalásokat folytatnának egymással.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.