Elkezdődött a WCG világdöntő: négy magyar az amerikai csúcsdöntőben

forrás Prim Online, 2007. október 4. 19:04

A magyar csapat - közülük négyen
A világ legjobb játékosai gyűltek össze Seattle-ben, hogy a héten egymás ellen vívott viadalok révén, elnyerjék a World Cyber Games 2007 bajnoka címet, amelyet 12 kategóriában lehet kiérdemelni.

Október 2-án megérkezett a magyar csapat is Seattle-be. A négy magyar játékos a Samsung támogatásával kerülhetett ki a világ legnagyobb e-sport rendezvényre. Az 500 000 dolláros összdíjazású világdöntőn 75 ország 700 legjobb játékosa méri össze tudását és ügyességét. A magyar csapat az első napot az utazás és az időeltolódás kipihenésével töltötte, de 4-én már két magyar is, Gorky és Redwing egyaránt versenybe szállnak – tulajdonképpen a hivatalos megnyitó előtt, amelyre csak az esti órákban kerül sor. A nyitóünnepségen a nemzetek képviselői –  rangos sporteseményhez méltóan – országuk zászlója alatt vonulnak be és esküt tesznek a tiszta játékra.

A Samsung biztosítja az Xbox 360-as meccsekhez a HDTV-ket, a telefonkészülékeket a Samsung Mobil Challenge mérkőzésekhez és a csúcskategóriás monitorokat a PC viadalokhoz. Továbbá a mobilkészülékek, MP3 lejátszók és nyomtatók is a résztvevők rendelkezésére állnak.

Három LCD monitor típust választottak ki, amelyeken a döntőn játszanak a gamerek. A versenysorozatban idén először használják ezeket a monitorokat a játékokhoz. A 48 centis CX930B, a 931 CW és az 55 centis CX226CW nagy felbontásuk, gyors reakcióidejük és tiszta, éles képüknek köszönhetően megfelelnek a játékosok legmagasabb szintű igényeinek. Ezen belül a SyncMaster 931C típusú monitort a „WCG 2007” hivatalos monitorává választották.

A Samsung egy új mobilt is bemutat a rendezvény alatt, amely multimédiás kiegészítői révén méltán tarthat számot az érdeklődésre. A Samsung SGH-L760 a nagyméretű kijelzője révén irányítja magára a figyelmet. Mindemellett magában foglal egy 2 megapixeles kamerát, FM rádiót, illetve mp3 lejátszót is. Ezeken felül a telefon videófájlok nézegetésére is alkalmas, a beépített MPG4 tömörítésnek köszönhetően.

A Samsung az első lépéseit teszi meg a WCG-n való jelenlétével a játékipar irányába. A jövőre vonatkozó terveik szerint, a cég szeretne a robbanásszerűen fejlődő mobiljátékok piacának Is részesévé válni.

A Samsung bejelentette, hogy a Samsung ODD (Optical Disc Drives) divíziója biztosítja a World Cyvber Games 2007 hivatalos DVD íróit.

Kulcsszavak: Samsung játék verseny

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36