BalaBit Campus Program 11 főiskolán és egyetemen
A BalaBit IT Security szeptembertől ötödik alkalommal szervezi meg az informatikai felsőoktatást átfogóan támogató Campus Programját. A program segítségével tehetséges hallgatók kapnak támogatást tanulmányaik magas szintű befejezéséhez, miközben elméletben és gyakorlatban egyaránt megismerkedhetnek a legmodernebb hálózati technológiákkal. A Campus program idén négy részből tevődik össze, ezek az Ösztöndíj, Gyakornoki, Képzési és Támogatási Programok.
„A Campus programnak köszönhetően lehetőségünk nyílik szorosabb kapcsolat kialakítására a műszaki egyetemekkel, kihasználhatóvá válik azok kutatási-fejlesztési potenciálja, és képesek vagyunk befolyást gyakorolni a jövő informatikusainak kompetenciájára. Mindemellett hatékonyan válogathatunk az egyetemekről frissen kikerülő szakemberek legjobbjai közül, akiket még a felvételük előtt megismerhetünk és tovább képezhetünk a számunkra fontos irányba” - mondta el Györkő Zoltán, a BalaBit üzletfejlesztési igazgatója.
A diákok tudományos munkára, kutatásokra ösztönzését segíti az ösztöndíj program, mely a BalaBit zászlós termékéről elnevezett, évente egyszer (szeptemberben) kiírásra kerülő Zorp ösztöndíjat takarja. A Zorp ösztöndíjra pályázók közül a legjobb pályamunkát benyújtó hallgató 300 ezer forint egyösszegű támogatásban, további két hallgató 100-100 ezer forint egyösszegű ösztöndíjban részesül. A támogatás célszerűen szakkönyvek és eszközök beszerzésére, esetleg tanulmányutak finanszírozásához használható fel.
A hallgatók elhelyezkedéséhez nyújt segítséget és szakmai, gyakorlati tudásuk fejlesztéséhez járul hozzá a gyakornoki program, melyre az egész év során jelentkezhetnek a hallgatók, akik tanulmányaik alatt értékes szakmai tapasztalatokat szeretnének szerezni. A gyakornoki program keretében lehetőség van arra, hogy a gyakorlati időszak a diploma megszerzése után tovább folytatódjon, majd munkaviszonnyá alakuljon. A program keretében minden évben kiírásra kerülnek diplomatémák is, melyek kidolgozásához konzulenst és konzultációs időt biztosítanak.
A képzési program részeként a BalaBit korszerű és tudományosan is időszerű témákban folytat többoldalú együttműködést különböző felsőoktatási intézményekkel, melynek keretében a cég rendszermérnökei és fejlesztői előadásokat, szemináriumokat tartanak az adott intézményekben, tananyaggal, előadóval, esetleg eszközökkel látják el azokat. Ennek köszönhetően a hallgatók a legaktuálisabb és legmodernebb technikákat ismerhetik meg, és olyan emberektől hallhatnak első kézből információkat, akik a legjártasabbak a témában.
Végül, de nem utolsósorban a támogatási program célja, hogy anyagi, vagy eszköz hozzájárulással segítse az olyan hallgatói szervezeteket, tanszékeket, azokat a kezdeményezéseket és szakmai programok megszervezését, melyek méltóképpen képviselik a Campus program célkitűzéseit és hozzájárulnak az informatikai felsőoktatás fejlődéséhez. Az idei évben a BalaBit kiemelt támogatója az IAESTE Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének és évek óta szponzorálja a Nemzetközi 24 órás programozóversenyt is.
A Campus program az ország 11 főiskoláján és egyetemén kerül meghirdetésre, ahol valamennyi hallgató tájékozódhat a részletekről és a jelentkezés feltételeiről. Ezzel a Campus program szinte a teljes hazai informatikai felsőoktatást lefedi, és olyan programokat kínál, a hallgatók és az intézmények számára mely területeken a lehetőségek korlátozottak.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.