Ingyenes internetoktatási program ősszel is

forrás Prim Online, 2007. október 16. 12:18

Folytatódik a Magyar Telekom ingyenes internetoktatási programja. Idén eddig több mint 5500-an éltek az internetakadémia nyújtotta lehetőséggel, és az érdeklődés azóta is rendkívüli: a résztvevők létszáma év végéig várhatóan meghaladja a tízezret.

Az információs társadalom elterjedését elősegítő, mindenki számára nyitott kezdeményezés keretében a T-Com és a T-Online három éve szervez ingyenes internetoktatási programokat a világhálót kezdő és haladó szinten használók számára. Az előadásokon a résztvevők gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztva rövid áttekintést kapnak arról, milyen lehetőségek rejlenek az internet használatában, és mindezt hogyan lehet kiaknázni. A program alapvető célja a fejlettebb számítástechnikai és internetfelhasználási kultúra meghonosítása és elterjesztése, az internet adta lehetőségek megismertetése, megkedveltetése, valamint az ADSL elterjedésének és ismertségének támogatása.

Az egyes előadások során a szakértők másfél-két órában bemutatják a számítógép és az internet használatát gyakorlati példákkal, és hasznos tippeket adnak ahhoz, hogy minden érdeklődő örömét lelje a világhálós szörfölésben. Az előadások végeztével a résztvevők internethasználatot segítő füzetet és CD-t kapnak ajándékba. A budapesti helyszín mellett a szervezők vidéki központokban is Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Zalaegerszegen is terveznek előadásokat.

A következő előadások helyszínei, időpontjai és témái megtalálhatók a Magyar Telekom honlapján (www.magyartelekom.hu). Az előadásra jelentkezni a 06-80-204-850 ingyenes telefonszámon, vagy az internetakademia@telekom.hu e-mail címen lehet.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36