Később jelenik meg a digitális televíziós és rádiós pályázat
A Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) nem áll módjában az előírt határidőben kiírni az öt digitális televízió és egy digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó pályázatokat, mivel az illetékes parlamenti bizottságtól nem kapta meg a meghirdetéshez szükséges jóváhagyást - jelentette be az NHH kedden.
A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvény (Dtv.) szerint az NHH-nak 2007. október 31-éig kell kiírnia a pályázatokat.
A pályáztatási eljárást a Dtv. szerint az Országgyűlés által létrehozott eseti bizottság felügyeli. Az NHH és az eseti bizottság a Dtv-ben meghatározott szabályoknak és határidőknek megfelelően szorosan együttműködött és ezt követően is együttműködik a pályázati kiírási dokumentációk elkészítése során.
Az NHH a szeptemberben lefolytatott nyilvános konzultáció során beérkezett észrevételek alapján október elején véglegesítette a pályázati kiírási dokumentációkat, azonban azok meghirdetéséhez a bizottság egyelőre nem járult hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Juhász Károly megválik hírközlési fogyasztói jogok képviselői posztjától
- Külföldi szakértők szerint az ingyenesen terjesztett csatornák a digitális átállás húzóágazatai
- Augusztusban tizennyolcezerrel nőtt a szélessávú előfizetések száma
- Önszabályozó ajánlás a hűségszerződésekről
- Tovább csökken az ADSL-szolgáltatás ára
- Miért nem jönnek a fapados mobil-szolgáltatók?
- Százezerrel több mobil-előfizető augusztusban
- Egyre többen interneteznek
- Tilos a "röghöz kötés" - Újabb NHH-lépés a korrekt hűségszerződések érdekében
- NHH: cél a felhasználók minél jobb tájékoztatása
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.