MDF: Az APEH mondja fel a BSA-val kötött szerződését

forrás Prim Online, 2007. november 18. 11:34

A Magyar Demokrata Fórum Informatikai Kabinetje felkéri a pénzügyminisztert, hogy szólítsa fel az APEH-ot a BSA-val (Business Software Alliance) ez év elején kötött megállapodás felbontására, illetve evvel egy időben azt javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak, hogy indítson vizsgálatot a BSA elmúlt hónapokban folytatott törvényellenes adatgyűjtésével és adattárolásával kapcsolatban. A párt fontosnak tartja a legális szoftverek illegális másolása elleni fellépést, de egyben hangsúlyozza, hogy ez nem egy civil szervezetnek a feladata, hanem a hatályos törvények szerint a rendőrségé.

A BSA egy külföldön (az Egyesült Államokban) bejegyzett civil egyesületként kötött együttműködési megállapodást az APEH-hel. A szerződést az MDF már a megkötéskor is helytelenítette, ezért felhívta a társadalom figyelmét az együttműködési megállapodás veszélyeire. A szerződésben a BSA vállalta az adóhatóság munkatársainak képzését, az APEH pedig a szervezet javaslatainak véleményezését - olvasható a demokrata fórum lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A megállapodással, tehát az aláírt együttműködési szerződéssel az MDF álláspontja szerint a BSA visszaél. A magyarországi kis- és középvállalkozásoknak küldött leveleiben azzal fenyegetőzik, hogy ha nem az ő előírásainak megfelelően vezetik a szoftvernyilvántartásukat, az APEH eljárhat velük szemben. Ezzel ellentétben a Magyar Köztársaság hatályos jogszabályai alapján, a tiltott szoftvermásolás és -kereskedés elleni fellépés a rendőrség feladata, így minden törvénytisztelő állampolgárnak -amennyiben ilyenről értesül- a rendvédelmi szervnél kell megtennie bejelentését.

Az MDF nem érti, hogy a BSA miért akar hatóságként eljárni, amikor erre semmilyen törvényi felhatalmazása nincs. Ezért ennek az abnormális helyzetnek a megszüntetése érdekében a Magyar Demokrata Fórum Informatikai Kabinetje felkéri Veres Jánost, hogy szólítsa fel az APEH-ot a BSA-val az ez év elején kötött megállapodás felbontására. Illetve evvel egy időben azt javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak, hogy kezdjen vizsgálatot a BSA elmúlt hónapokban folytatott törvényellenes adatgyűjtésével és adattárolásával kapcsolatban.

Közleményében az MDF hangsúlyozza, hogy fontosnak tartja a legális szoftverek illegális másolása elleni fellépést, de álláspontja és a törvény szerint ez nem egy civil szervezetnek vagy az adóhatóságnak a feladata, hanem a rendőrségé. Az MDF ezért nyomatékosan felszólítja a BSA-t, hogy a továbbiakban ne riogassa a középosztályt, a kis- és középvállalkozásokat az APEH-hel, és fejezze be a törvénytelen adatgyűjtést, valamint adattárolást. A Magyar Demokrata Fórum ugyanis kifejezetten veszélyesnek tartja ezt az ál-civil magatartást, különösen annak fényében, hogy a BSA akciója az információs társadalom megerősödését elősegítő más civil szervezetekre is rossz fényt vet.

Kulcsszavak: MDF BSA APEH

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09