Magyarországon bővül az üzleti folyamatszervezés piaca

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 19. 08:52

Magyarországon az üzleti folyamatszervezés tanácsadói piaca egyre inkább bővül - mondta Illés József, az IDS Scheer Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója pénteken a témában rendezett konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az IDS Scheer Hungária Kft. az idén hetedik alkalommal rendezte meg az üzleti folyamatmenedzsment konferenciát Budapesten pénteken, ahol August-Wilhelm Scheer, a német anyacég alapítója az IT-technológiával kiszolgált folyamatmenedzsment fontosságát hangsúlyozta.

Illés József kereskedelmi igazgató becslése szerint Magyarországon az IT-technológiával támogatott vállalati üzleti folyamat szervezése 5-6 évvel van lemaradva a nemzetközi szinttől.

A folymatszervezés tanácsadói piacának bővüléséhez vezet, hogy a nemzetközi vállalatok magyar érdekeltségeiknél az itteni viszonyokra adaptáltatják a munkafolyamatukat, továbbá a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetben a vállalatoknak kitörési pontot, versenyelőnyt jelenthet a belső tartalékok feltárása, az ügyfélkiszolgálás erősítése, a megfelelő piaci szegmens kiválasztása a folyamatszervezés támogatásával - mondta a szakember.

Illés József elmondta, hogy az idén az IDS Scheer Hungária Kft. 1,2 milliárd forint árbevétellel számol. Tevékenységükben a az üzleti folyamatszervezés 30 százalékkal, az SAP teljes körű szállítása 10 százalékkal bővül az idén, és jövőre is hasonló nagyságrendű növekedéssel számolnak.

Preklet István, az IDS Scheer Hungária Kft. üzletágvezetője szerint a cég piaci bővüléséhez hozzájárul majd a széles lakossági ügyfélkörrel rendelkező vállalatoknál egyre inkább jelentkező növekvő archiválási igény. Példaként említette, hogy egyes közműcégeknél a lakossági számlák adataiból összeálló operatív adatbázist akár 30 százalékkal is csökkenteni lehet úgy, hogy nem vész el információ.

Az IDS Scheer szoftver- és tanácsadó céget 1984-ben alapította Németországban Auguszt-Wilhelm Scheer. A frakfurti tőzsdén is jegyzett cég parnerei révén 70 országban van jelen, és mintegy 6.000 nemzetközi vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Magyarországon az IDS Scheer Hungária Kft. 2002-ben kezdte meg munkáját a folyamatszervezési piacon, ahol a folyamatmendzsment optimalizálásával, az SAP vállaltirányítási rendszer terjesztésével, az adatbázisok archiválásával,vállalati tartalom kezelésével foglalkozik.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55