MDF: Az APEH nem hunyhat szemet a BSA kihágásai felett

- Az MDF felszólítja az adóhivatalt, hogy bontsa fel a BSA-val kötött a szerződését -

forrás Prim Online, 2007. november 20. 18:05

Az MDF a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: A Magyar Demokrata Fórum Informatikai Kabinetje fontosnak tartja a szoftverek illegális másolása elleni fellépést, ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy a BSA – felrúgva a Magyar Köztársaság hatályos jogszabályait és az APEH-el kötött megállapodását – levélben fenyegeti a kis - és középvállalkozásokat. Az MDF felszólítja az adóhivatalt, hogy az  álcivil -szervezettel szemben is éppen akkora szigort alkalmazzon, mint vagyonosodási vizsgálati eljárásaiban, és bontsa fel a BSA-val kötött szerződését. Ezzel egy időben felkéri a BSA-t, hogy távolíttassa el a különböző honlapokon az általa vizsgált cégekről közzétett adatokat.

A Magyar Demokrata Fórum felháborítónak tartja, hogy a BSA – felrúgva a Magyar Köztárság hatályos jogszabályait – a magyarországi kis- és középvállalkozásoknak küldött leveleiben azzal fenyegetőzik, hogy ha nem az ő előírásainak megfelelően vezetik a szoftver nyilvántartásukat, az APEH eljárhat velük szemben. Tegnap bebizonyosodott, hogy a civil szervezet nem egyeztette az APEH-el a szóban forgó levelek tartalmát, és eljárása nem tükrözi a két szervezet közötti együttműködési megállapodásban foglaltakat, az adóhivatal mégsem tervezi a BSA-val kötött szerződés felbontását.

A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy az APEH szép és hasznos célokat fogalmaz meg, de igazságtalannak tartja, hogy az adóhivatal éppen a vele szerződésben álló BSA kihágásai felett huny szemet. Érthetetlen számunkra, hogy az adóhivatal, amelynek elsődleges feladata az ellenőrzés, és amely kíméletlen szigorral vizsgálja az állampolgárok vagyonosodását, miért nem vette észre hosszú hónapokon keresztül, hogy a vele szerződésben álló civil szervezet áthágja a törvényes kereteket.
Éppen ezért az MDF ismételten arra kéri az APEH-et, hogy bontsa fel a szerződését a BSA-val, hiszen a civil szervezet nem tartotta be az adóhivatallal kötött megállapodásban foglaltakat azzal visszaélve törvényellenesen adatokat gyűjtött és tárolt, fenyegetett.

Az MDF különösen fontosnak tartja a legális szoftverek illegális másolása elleni fellépést, de álláspontunk és a törvény szerint ez nem egy civil szervezetnek vagy az adóhatóságnak a feladata, hanem a rendőrségé. Éppen ezért felkéri a BSA-t, hogy távolíttassa el a különböző honlapokon az általa vizsgált cégekről közzétett adatokat.

Pettkó András, országgyűlési képviselő,
az MDF informatikai kabinet elnöke

Kulcsszavak: MDF BSA-hu jog BSA

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09