A Wii nem pótolja az igazi sportot
Egy a British Medical Journal tudományos szaklapban megjelent cikk szerint a Wii játékgép használata nem egyenlő a valódi sportolással. Ez idáig számtalan olyan esetről lehetett hallani, hogy a Wii-tulajdonosok izomlázról számoltak be, sőt sokan azt kezdték el tévesen terjeszteni, hogy a készülék használatával ki lehet váltani a rendszeres testmozgást. A neves angol szaklapban közzétett tanulmány azonban ezt cáfolja, és az olvasók elé tárja a legfrissebb kutatási eredményeket, miszerint a Nintendo-gép e téren alig jobb valamivel a konkurens termékeknél. Míg a Wii bowlingot játszók 700 kj kalóriát emésztenek fel, addig egy Xbox-felhasználó ülve csak az ujjait mozgatva 450 kj-t éget el.
Ezen információk fényében tehát megdőlni látszik az az elmélet, miszerint a Wii konzol helyettesítheti az igazi teniszt vagy egyenértékű volna bármely más sporttevékenységgel.
Kapcsolódó cikkek
- Wii helyett vásárlási utalványt kínál a Nintendo karácsonyra
- Legalább egymilliárd dollártól esik el a Nintendo a Wii-hiány miatt
- Csak Észak-Amerikában 6 millió Nintendo DS-t adtak el az idén
- A Sony húz hasznot a Nintendo Wii-hiányból
- Nem enged a Nintendo a 249 dolláros Wii-ből
- Hiánycikk lesz karácsonykor a Wii
- Több Wii fogyott, mint Xbox 360 és PS3 együttesen
- Új Nintendo Wii perifériák az E3 kiállításon
- Digitális kamera a Nintendo DS-hez
- Wii Star Wars-játék fénykard-funkcióval
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája
Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.
Matchbox lett az elektromos Mercedesből
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.