30 millió dollárt ad Simonyi és Gates az új chilei szupertávcsőhöz
Az Óriás Szinoptikus Kutatótávcső (LSST) a tervek szerint a világegyetem kevéssé ismert sötét anyagát, illetve az ebből kiáramló és az univerzumot tágulásra késztető energiákat tanulmányozza majd. Simonyi Művészeti és Tudományos Alapja („Fund for Arts and Sciences”) 20 millió, Bill Gates pedig további 10 millió dollárral gyarapította a projekt kasszáját. A tervek szerint 2014-re átadásra kerülő LSST obszervatórium szupertávcsöve három óriási tükröt és egy hárommilliárd pixeles digitális kamerát tartalmaz majd, mely minden harmadik éjszakán készít felvételeket az égboltról. Ezeken az éjszakákon a szerkezet tíz másodpercenként készít majd egy-egy képet, összesen 30 terabájt adatot halmozva fel ily módon. A fotókat a tervek szerint bárki számára hozzáférhetővé teszik majd.
A világűr köztudottan nem ismeretlen terep Charles Simonyi, vagy ha úgy tetszik Simonyi Károly számára, aki tavaly tavasszal második magyarként járt az űrben, a nemzetközi űrállomáson űrturistaként. A 17 éves kora óta Amerikában élő Simonyi 1981 és 2002 között a Microsoftnál dolgozott és többek között ő vezette azt a fejlesztőcsapatot, amely a Word és Excel programokat megalkotta. 2002-ben vezető szoftverfejlesztőként hagyta ott a céget, hogy megalapítsa saját vállalatát, a programozó-programokat készítő Intention Software Corporation-t. Szép tőle, hogy sikerült rávennie egykori közvetlen főnökét és munkatársát, a jótékonysági tevékenységéről köztudottan híres Bill Gates-t, hogy 10 millióval ő is szálljon be a projektbe.
Kapcsolódó cikkek
- Bill Gates utolsó nagy fellépése
- A mostaninál tízszer tartósabb akkumulátorok nanotechnológiával
- Hajlítható, olcsó napelemek
- Kamerával a memóriavesztés ellen
- "Legyőzte" a Wikipedia a Brockhaus nagylexikont
- Számítógépes nyelvészeti konferencia Szegeden
- Arcról olvassa le a személyiséget az új magyar találmány
- Siemens szoftverrel határozzák meg a betelefonálók életkorát
- Hajszálnál kisebb rádió
- A világ legjobbjai között a BME és a HP közös kutatási projektje
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.