További húsz támogatóját veszítheti el a HD DVD-tábor

Genda Csongor Zoltán, 2008. január 9. 19:09

Az elmúlt napok igen csak bővelkedtek eseményekben az ez idáig befagyottnak hitt kéklézeres formátumfronton, hiszen a Warner után most a Paramount is azt fontolgatja, hogy Blu-rayre váltson. Ez azonban csak a kezdet, ugyanis más komoly támogatóit is elveszítheti a HD DVD-tábor.

A The Times című brit napilap hírül adta, hogy további 20 cég támogatását veszítheti el a HD DVD szabvány mögött álló érdekcsoport. A Warner Bross úgy döntött, hogy Blu-rayre vált, és elképzelhető, hogy a Paramount is erre a lépésre szánja el magát, ugyanis a haldokló formátumot támogató táborral kötött szerződésük erre lehetőséget ad. A The Times azonban tudni véli, hogy még további húsz cég iktatott be a szerződésbe egy olyan záradékot, amely biztosítja számukra a kihátrálást. Több japán médiavállalat, ám néhány hardvergyártó is kijelentette, fontolóra veszik, hogy érdemes-e ezentúl is hűnek maradniuk a HD DVD szabványhoz. A lap beszámolója szerint a Microsoft is kész nyitni a Blu-ray felé. Albert Penello, a redmondi szoftvervállalat konzolrészlegének marketingigazgatója a CES-en tartott beszédében elmondta, hogy nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy az Xbox 360-as játékgéphez kihozzanak egy Blu-ray meghajtót is.

Ezek igencsak meglepő fordulatok, ám egyelőre nem lehet előre megjósolni, hogy a lavina milyen pusztítást fog véghezvinni a HD DVD-tábor háza tájékán, mindenesetre sokan annak halálát prognosztizálják.

Kulcsszavak: Blu-ray HD DVD

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36