Mobiltelefon 5" összehajtható képernyővel

Milkovits Gábor, 2008. január 22. 21:26

A holland Polymer Vision nevű cég a világon elsőként egy olyan mobiltelefont fejlesztett ki, amelynek 5 inch-es képernyője összehajtható, így a készülék ebben az állapotában zsebben is könnyedén elfér.

A Readius elnevezésű készülék az Amazon Kindle hordozható e-könyv-olvasó termékéhez hasonlóan egy úgynevezett „elektronikus papír” képernyővel van ellátva, amelyen a fekete-fehér szöveg és képek úgy jelennek meg, mintha az ember egy újságot vagy könyvet olvasna. A Readius ugyanakkor telefonálásra is alkalmas, az internetre pedig harmadik generációs mobiltechnológia segítségével kapcsolódik. A képernyőhöz csatlakozó kezelőfelület mindössze 8 gombot tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a készülékre feltöltendő tartalmakat – újságcikkeket, könyveket, podcast-okat, hangoskönyveket vagy e-mail postafiókokat - célszerű előzetesen az otthoni számítógépen kialakítani és rendszerezni, mivel magán az eszközön leginkább csak navigálni lehet közöttük. A megfelelő beállításokkal ugyanakkor a készülék a 3G hálózaton automatikusan fogadja az adott tartalmak frissítéseit.

Karl McGoldrick, a Philips-ből kivált Polymer Vision vezérigazgatója a sajtónak elmondta, hogy az első generációs verzióról azért száműzték a szövegbeviteli billentyűzetet, mert a mobilkörnyezetben ezt egyelőre praktikusabbnak találták. A cég, amelyben a Philips még mindig 25%-os részesedéssel bír, 2005-ben mutatta be a Readius prototípusát, néhány éven belül pedig egy olyan készüléket terveznek, amely 8 inch-es, mozgóképek megjelenítésére is alkalmas színes összehajtható képernyővel fog rendelkezni. Ezen kívül egy teljes billentyűzettel ellátott változat kifejlesztését is tervbe vették. Az első generációs Readius a cég ígérete szerint az év közepén kerül majd forgalomba, és várhatóan az Apple iPhone-nal és a hasonló készülékekkel lesz egy árkategóriában.

Kulcsszavak: mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox

Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát. 

2024. május 21. 20:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52