Világméretű szövetség a vírusok ellen
Egy új, minden eddiginél fontosabb, világméretű szövetség alakult vírusvédelmi fronton. A Panda Securityt, a Microsoftot, a Symantecet is tagjai között tudó AMTSO frontális harcot hirdetett a vírusok ellen.
Alakuló konferenciáját tartotta 2008. február 4-én az AMTSO (Anti Malware Testing Standards Organization) a spanyolországi Bilbaóban. Az ún. „malware” – amit legkifejezőbben talán a „digitális kártevő” kifejezéssel lehetne visszaadni – olyan gyűjtőfogalom, amely a szimpla vírusoktól az adathalász programokon át mindenféle, internetről érkező támadást takar. A malware ellen küzdő szervezet most új iparági standardokat fektetett le megalakulása alkalmából.
– Egymást érik a borúlátó prognózisok a számítástechnikai biztonságot illetően – nyilatkozta Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. – Ezért is tekintjük óriási sikernek, hogy a netbiztonsági iparág nagyjait sikerült végre egy asztalhoz ültetnünk, és megkezdődhet a valódi párbeszéd a témában.
A több, mint 40 specialistát, szoftvercéget tömörítő szervezet tagjai között olyan iparági óriások vannak, mint a Symantec, a Kaspersky vagy a McAffee, de tag a Microsoft is. A házigazda Panda által vezetett tanácskozáson a szervezet tagjai megegyeztek, hogy a malware-ekkel szembeni harcban messzemenőkig koordinálják erőforrásaikat, közös alapot teremtenek a „vírusfronton” vívott háborúban.
– A konferencia többek között rávilágított arra is, hogy ez már az a pont, ahol az iparág szereplői külön-külön nem tudnak többet tenni. Egyszerűen elborítanak minket a vírusok; ilyenkor az együttműködés a legjobb megoldás.
Kapcsolódó cikkek
- A vírusirtó sem mindig elég
- Védelem az e-bankinghez
- Panda: 100 ezer forint a tiszta gépekért
- Százmilliós oktatási támogatás a Pandától
- Munka közben is első a szex?
- Harminckétmillió e-mail-cím, ezerötszáz dollárért
- Internet: pornó, bombák, szekták, vírusok
- Amatőrök kezében a veszélyes vírusok
- Világméretű iPhone-átverés
- Harry Potter halott
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.