A mobilfőnök és a marketingigazgató is távozik a Motorolától
A Motorola először arról számolt be, hogy Kenneth "Casey" Keller marketingigazgató hivatalosan február 29-ével kilépett a vállalat kötelékéből, majd nem sokkal ezután Stu Reed, a mobilrészleget vezető elnök távozását is bejelentették. A személyi változások részét képezik annak a stratégiának, amellyel az új vezérigazgató, Greg Brown igyekszik szinte poraiból feltámasztani a vállalat mobiltelefonos ágazatát. Reed pozíciója amúgy is bizonytalan volt már egy ideje, amióta Brown februárban közvetlenül magához rendelte a mobil-üzletág irányítását. Az átszervezés és a megújulás rá is fér a nem is olyan régen még második legnagyobb mobilgyártóra. A Gartner felmérése szerint a Motorola piaci részesedése 2007-ben egy év alatt 22%-ról 11,9%-ra csökkent, ami azt jelenti, hogy a harmadik helyre szorult vissza, ám itt is szorongatja már a negyedik Sony Ericsson. Eközben az üzletág forgalma a negyedik negyedéven 38%-kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A katasztrofális szereplés hatására Ed Zander tavaly november végén lemondott 2004 óta betöltött vezérigazgatói posztjáról, átadva a helyet Brown-nak, a társaság korábbi operatív igazgatójának.
A súlyos helyzet miatt sajtóértesülések szerint a Motorola mobilrészlegének eladásán gondolkodik, ugyanakkor szakértői vélemények alapján nem sok esély van arra, hogy megfelelő áron tudja értékesíteni a leválasztott üzletágat. Elemzők nem zárták ki egy a Sony-Ericsson mintáján alapuló kooperáció lehetőségét sem – a lehetséges partnerek közt szóba jöhetne az LG, a Samsung, a kínai ZTE-re vagy akár a Google is.
Kapcsolódó cikkek
- Michael Bayer a Motorola vállalati mobilitási üzletág EMEA-régiójának élén
- Végül is kit illet meg a világ második legnagyobb mobilgyártója cím?
- Egyre több az IT-biztonsági őr
- Senkinek sem kell a Motorola mobil részlege
- Új marketingmenedzser a Cisco Magyarországnál
- Feltuningolt vállalati WLAN architektúra a Motorolától
- A Vodafone-hoz távozik a Microsoft mobilfőnöke
- Peter Geytenbeek a Symantec új regionális igazgatója
- Új ügyvezető az Avid Technology Video részlegének élén
- Új üzletágigazgató az Albacompnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.