Válás amerikai módra
Jeff Papows: - Évekig vezettem a Lotust, és nem is titkolom, hogy nehezen válok meg a cégtől, de úgy érzem, jobb, ha most keresek új kihívásokat. A Lotus azt utóbbi években olyan eredményeket ért el, amelyek önmagukért beszélnek, sok tekintetben az amerikai földrész vagy inkább az angol nyelvterület legnépszerűbb csoportmunka- és üzenetküldő szoftvereit kínáljuk, üzleti sikereink egyértelműek, tehát senki sem mondhatja, hogy cserbenhagyom a Lotus Developmentet.
Monitor: - A sikerek említése után még kevésbé érthető, hogy elhagyja a Lotust...
J. P.: - Az utóbbi időben olyan támadások értek, amelyek elgondolkodtattak, és úgy érzem, ezt a döntést kellett hoznom. Véleményem szerint a jelenlegi üzleti környezetben közel sem tudjuk majd elérni azokat az eredményeket, amelyekre a Lotus szoftveres szolgáltatásai predesztinálnák a céget. Most egy sikeres, felszálló ágban lévő vállalkozástól vehetek búcsút. Olyan filozófiákat alakíthattunk ki, amelyek alapvetően hozzájárultak, hogy az interneten keresztül elérhető szolgáltatások ma itt tartanak, és nem látom biztosítva, hogy ez egyértelműen folytatódhat.
Monitor: - Nem fél attól, hogy megváltozik a cégről kialakított kép, hogy folt eshet a Lotus-image-en?
J. P.: - Jó lenne azt hinni, hogy pótolhatatlan vagyok, de tudom, ez az én esetemben sem igaz. Az utóbbi években kiépített menedzsment lesz olyan erős, hogy továbbvigye a közösen kialakított elképzeléseket, a Lotus Development egy ideig akkor is abba az irányba fejlődik, ha én már máshol leszek.
Monitor: - Eldöntötte már, hogy hol folytatja?
J. P.: - Még nem, bár az utóbbi napokban szinte folyamatosan csörög a telefonom. Egyelőre csak azt tudom biztosan, hogy nagy lesz a telefonszámlám, mert én is sokszor hívok másokat.
Kapcsolódó cikkek
- A Yahoo számokkal bizonyítja, hogy alacsony a Microsoft ajánlata
- KÜRT: sikeres kuvaiti biztonsági intelligencia projekt
- Megvenné a VIA-t az nVidia?
- Magyar Telekom: 74 forintos osztalékjavaslat
- Az Avid erősíti online ügyfélszolgálatát
- S&P: negatív figyelőlistán a Deutsche Telekom
- A BMC Software megvásárolja a BladeLogicot
- Gondban a Siemens
- A DT 20 százalékot szerez az OTE görög távközlési cégben
- A Ricoh újra a fenntartható vállalatok 100-as listáján
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.