ELTE: Cisco-díjas oktatási giga-hálózat

forrás Prim Online, 2008. március 18. 15:37

Magyarország legnagyobb oktatási hálózata az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen működő ELTENET, amely az elmúlt közel két évtizedben végrehajtott számos jelentős fejlesztési lépcsőt követően napjainkban közel 40 ezer felhasználó számára biztosítja az oktatáshoz, a tudományos munkához és a kommunikációhoz szükséges szolgáltatásokat. A hálózati technológia innovatív alkalmazásáért és a technológiai fejlesztésért az ELTE nemrégiben megkapta a Cisco Magyarország által 2002-ben alapított Navigátor díj „Közszféra Innovációs Különdíját".

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan működő, s egyben legnagyobb egyeteme. Hallgatóinak száma 2007-ben elérte a 35 ezret, alkalmazottainak száma pedig közel 5 ezer.
Az ELTE az elmúlt években folyt hálózati rekonstrukciók során, a komplex telekommunikációs fejlesztésekben, a gerinchálózati technológiában valamint a biztonságtechnológiában egyaránt a Cisco megoldásait alkalmazta. A Navigátor díj többek között azt az innovatív munkát ismeri el, amely révén az ELTE informatikai szakembergárdája minden esetben a szolgáltatások felfüggesztése nélkül, folyamatos üzemben hajtotta végre a nagyléptékű fejlesztéseket.
A hálózat és az általa elérhető szolgáltatások az intézmény hallgatói és alkalmazottai számára az elmúlt években olyan közművé váltak, amelyek nélkül mára az egyetem működése elképzelhetetlen lenne. A hálózaton keresztül folyik az oktatás teljes szervezése és működtetése, a gazdasági vezetés, a logisztikai szervezés, a tudományos munka, az adatbázisok elérése, a teljes kommunikáció, a napi kapcsolattartás. Így a hálózati infrastruktúra minősége és működési színvonala az egyetem életében meghatározóvá vált.

Működtetni és fejleszteni – egy időben


Az elmúlt években a hálózat révén elérhető lehetőségeket az ELTÉ-n működő minden tudományág messzemenően elsajátította és kihasználja az oktatáshoz és a tudományos munkához. Ennek köszönhetően az üzemeltetőknek gigabites sávszélességet igénylő kapcsolatokkal (pl. CERN-kapcsolat), multi-terabájt méretű adatbázis-mozgatásokkal, és minden időpillanatban több ezer aktív felhasználóval kell számolni, amikor bármilyen karbantartási vagy fejlesztési munkálatot terveznek.

„Ilyen nagyléptékű fejlesztéseket úgy tudunk végrehajtani, hogy a hálózat sokéves szerves fejlődése során felhalmozott tapasztalatainkat összehangoljuk a Cisco eszközök nyújtotta lehetőségekkel, a bővíthetőséggel, a megbízható működéssel” – magyarázza Ritter Dávid, az ELTE Informatikai Igazgatóságának vezetője. „Az ELTE és a Cisco csapata folyamatosan együttműködik az igények és a lehetőségek összehangolásában, a rugalmas hozzáállás és a tapasztalatok megosztása így évek óta gördülékeny és innovatív munkavégzést biztosít. Az ELTE szakemberei például több alkalommal tettek fejlesztési javaslatokat a Cisco nemzetközi fejlesztőcsapata számára, amelyet a vállalat minden alkalommal visszaigazolt.” – tette hozzá.

Fejlesztések napjainkban

A korszerűsítés természetesen jelenleg is folyik, többek között a biztonság terén, ahol a feladat egy egységes, szigetrendszerektől mentes, de az eltérő biztonsági igényeknek megfelelő megoldás létrehozása. Szintén zajlik a virtuális magánhálózat (VPN) kialakítása, amellyel az Egyetem a biztonságos kapcsolat mellett működő otthoni munkavégzést – a központ rendszerek elérését, sőt, akár az intézmény IP telefonos hálózatának kiterjesztését – szeretné lehetővé tenni. A vezeték nélküli kapcsolat nyújtotta előnyök sem kerülték el az intézmény figyelmét, így a jelenleg is folyó munkának köszönhetően néhány hónapon belül az intézmény teljes területén biztonságos és autentikált vezeték nélküli hozzáférést fognak biztosítani az intézmény összes, mintegy 40000 hallgatójának és alkalmazottjának.
Az ELTÉ-n jelenleg 600 Cisco IP telefon és redundáns Call Manager, azaz híváskezelő segíti a hatékony és költségkímélő kommunikációt. Az Egyetem tervei szerint ezek száma három éven belül elérheti a 4500-at, azaz a teljes telefónia IP alapúvá válhat, kihasználva a szolgáltatásokban és a költségcsökkentésben rejlő összes lehetőséget. A tervek között szerepel továbbá nemzetközi a videokonferencia rendszer megvalósítása, amelyhez az intézmény pályázati forrásokat szeretne felhasználni.

Háttér: Giga hálózat – gigabites kapcsolatokkal

Az ELTENET kiépítése 1991-ben kezdődött – már akkor is Cisco eszközök felhasználásával –, és az azóta tartó folyamatos korszerűsítésnek köszönhetően mindig lépést tudott tartani a technológiai fejlődéssel. Érdekesség, hogy a Magyarországon elsőként üzembe állított Cisco router – az egykori AGS (Advanced Gateway Server) is az ELTE hálózatában került telepítésre. A hálózat redundáns, 10 Gbit/sec sebességű kapcsolattal rendelkezik az akadémiai gerinchálózat felé, a teljes rendszer az intézmény 22 telephelyén több mint 600 menedzselt eszközt – kapcsolókat, útválasztókat, biztonsági modulokat – foglal magába. Ezek összesen mintegy 12 000 végpontot szolgálnak ki, amelyek közül több mint 1000 a gigabites sávszélességű desktop kapcsolat. Az intézmény számításai szerint a rendszerben használt Cisco eszközöket egymásra rakva egy 34 méter magas torony jönne létre, amely meghaladja egy tízemeletes épület magasságát.

A Cisco a Networshop 2008 konferencián


2008. március 17. és március 19. között zajlik Dunaújvárosban a NIIF Program keretében megrendezett NETWORKSHOP 2008 konferencia, az akadémiai szféra informatikai szakembereinek legrangosabb éves összejövetele. A Cisco Magyarország az idei évben is – immár hetedik éve – a konferencia kiemelt támogatójaként van jelen a rendezvényen, ahol a cég szakemberei több témában – köztük az adathálózati technológiákról, a Cisco új eszközarchitektúráiról illetve az oktatásban alkalmazott vezeték nélküli hálózatokról – tartanak előadást a hallgatóság számára.
A konferenciáról további információkat a http://www.niif.hu/hu/networkshop oldalon talál.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09