A német háztartások kétharmada már műholdon keresztül fogja a digitális televíziós adást
Németországban továbbra is a SES-ASTRA a digitális televíziózás terjedésének mozgatórugója. A tavalyi évben a műholdszolgáltató 21,5 százalékkal 9,75 millióra növelte a digitális szolgáltatásait használó háztartások számát. A SES-ASTRA felkérésére a TNS Infratest piackutató intézet Németországra vonatkozó helyzetjelentése szerint 2007-ben a 36,98 millió, televízióadást fogó háztartások 45 százalékához közvetlenül, műholdas rendszeren keresztül érkeztek a tv-műsorok. A kábelkapcsolattal rendelkező háztartások száma 2007-ben 600 000-rel csökkent, míg a digitális földi sugárzást használó háztartások száma 400 000-rel nőtt. Wolfgang Elsäßer, a SES-Astra németországi igazgatója elmondta, hogy a digitális átállás gyors ütemben fejlődik az ország több régiójában, egyre több tévénéző dönt a műholdas adás mellett.
A SES ASTRA a kelet-közép-európai régióban is tovább bővítené műholdas szolgáltatását. Martin Kubacki a SES-Astra ügyvezető igazgatója is megerősítette, hogy optimisták a régió gyors fejlődése láttán, és további terjeszkedést terveznek. Műholdas kapacitásukat folyamatosan növelik, 2009 végére tervezik egy újabb mesterséges égitest fellövését.
Az elmúlt napokban hozták nyilvánosságra a Satellite Monitor legfrissebb kutatási eredményeit. Ebben az olvasható, hogy a műholdas televíziós kapcsolattal rendelkező európai és észak-afrikai háztartások immár 83 százaléka digitális módon kapja műsorait. Ez négyszer annyi, mint a kábelkapcsolatos háztartások száma, ahol átlagosan csak az otthonok 20 százalékához jut digitális módon a tv-adás. A digitális szolgáltatások 58 százaléka műholdas technológiával jut el a felhasználókhoz. Az SES ASTRA és SES SIRIUS műholdas rendszerek együttesen 117,2 millió analóg és digitális jelet fogadó háztartást látnak el szolgáltatásaikkal Európában és Észak-Afrikában. Közel 50,3 millióan nézik közvetlenül ASTRA és SIRIUS műholdakon keresztül tv-adásaikat (ezek az ún. Direct to home, azaz DTH kapcsolattal rendelkező otthonok).
A SES Astra folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy Magyarországon is kielégítse az újfajta digitális szolgáltatásokra éhes fogyasztók igényeit. A vállalat idehaza is a parabolaantennák reneszánszát szorgalmazza, így biztosítva a felhasználók számára a kiváló képminőséget, széles műsorválasztékot, valamint a villámgyors és megbízható internetelérést.
Kapcsolódó cikkek
- 3D műsortovábbítás a UPC-nél
- Az NHH felméri a műsorszórók digitális átállási igényét
- Három csatornát átrendeznek a MinDig TV szolgáltatásban
- IPTV-vel kiváltható a digitális átállás
- Nyolcszázezer háztartást érint a digitális átállás
- Hasznos tudnivalók a digitális korszak tévénézői számára
- FIFA focimeccsek Sony Bravia tv-tulajdonosoknak
- Új Szó: verseny indulhat a magyar nézőkért a digitális átállás miatt
- Januárban is folytatódott a digitális televíziózás térhódítása
- Orosz hordozórakéta állított pályára egy amerikai műholdat
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot
A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.