Megalakult a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség 2006 márciusában jött létre, azzal a céllal, hogy képzéssel, információátadással, szakmai tudásbázissal segítse a közszolgálatban tevékenykedőket és törvényalkotókat abban, hogy az exponenciálisan növekvő mennyiségű elektronikus dokumentumokat elsődlegesen OpenDocumentum (ODF) formátumban tárolják. A nemzetközi szövetség alapítótagjai közül néhányan az ODFA Magyarország megalakulásában is részt vettek: Közép-európai Egyetem, IBM, SUN, Szabad Szoftver Intézet. Ez az elfogadott világszabvány és nyílt platform lehetővé teszi, hogy bármiképp is változzék a technológia, az elektronikus iratok teljes mértékben elérhetők, szerkeszthetők és menthetők legyenek, akár évtizedek múlva is. A szövetség magyar tagozata is megalakult, hogy elősegítse az ODF hazai elterjedését.
Életünkre egyre erőteljesebb hatást gyakorolnak az elektronikus adóbevallások, on-line pályázati űrlapok, internetes vásárlások és digitális könyvtárak. A jövő tudástárai virtuálisan formálódnak, de hogy mi marad fenn a töménytelen információból, és hogyan férhetünk majd hozzá néhány évtized múlva is, az most dől el. A zárt rendszerekben tárolt adatok súlyos következményeivel csak akkor szembesülnek a felhasználók, amikor már túl késő, és amikor már kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
Milyen lenne olyan világban élni, ahol GSM telefonunkat nem használhatnánk korlátok nélkül, villanykörténket nem tudnánk bármelyik gyártó által készített lámpánkba becsavarni, CD-nket nem tudnánk az autóban és otthon a különböző készülékekben egyaránt lejátszani, a laptopunkon a betűk elrendezése gyártótól függően teljes összevisszaságot mutatna, a zongorákon pedig – készítőtől függően – más-más hang tartozna ugyanahhoz a billentyűhöz. A mindenki által elfogadott és támogatott egységes szabványok megkönnyítik az életünket, elősegítik a piaci versenyt, és lehetővé teszik az összehasonlíthatóságot, így kordában tartják az árakat.
A dokumentumformátumok tekintetében jelenleg még nem értük el ezt a világos és tiszta helyzetet. Monopolizált kvázi-szabványok uralják a piacot, amelyek segítségével bizonyos gyártók privilegizált helyzetet és monopolárat tarthatnak fent magunknak. Ez többletkiadásokat jelent az államnak, adófizetőknek és cégeknek egyaránt. Ezen túl hosszú távon semmiképpen sem tekinthető biztonságosnak egyetlen cégtől függő formátumok melletti elkötelezettség, mert így a felhasználó folyamatos, licenchez kötött fejlesztésekre kényszerülhet, és abban sem lehet biztos, hogy a különböző verziókkal elmentett dokumentumai kompatibilisek lesznek egymással.
Más iparágakban a nyílt szabványok győzelmét nézve, alighanem az ODF is sikerre ítéltetett. Brazília, India és az USA egyes államai már kötelező érvénnyel be is vezették az államigazgatásban. Az Európai Közösség 2010-től irányelvben szabályozza, hogy a közbeszerzési eljárásokon csak olyan termékekkel lehet indulni, amelyek megfelelnek a nyílt szabványoknak. Az, hogy a teljes siker, a függetlenség a formátumoktól következésképpen a szofverforgalmazóktól a közeli, vagy távoli jövőben következik be, tőlünk függ.
Az ODFA magyar tagozatnák tervei:
- A közigazgatás és államigazgatás folyamatos ellátása információval és összehasonlító tanulmányokkal
- Olyan kompetenciaközpontként működni, amely képes a civilszférának is segítséget nyújtani
- Tagok és a célokat támogatók bevonása
- Szoftverfejlesztők elérése
- A társadalmi tudatosság növelése kampányok és rendezvények formájában
ODFA Magyarország alapító tagok:
- BALABIT IT Biztonságtechnikai Rendszereket Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- Budapesti Közép Európai Egyetem
- International Business Machines Corporation Magyarországi Korlátolt Felelősségű Társaság
- Linux Ipari Szövetség
- MITHRANDIR Informatechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság
- MultiRáció Gazdaság- és Pénzügy-informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- Open-SKM-Agency Számítástechnikai és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- RIVENDEL Infotechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság
- Sun Microsystems Magyarország Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
- Szabad Szoftver Intézet Közhasznú Társaság
- ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Korlátolt Felelősségű Társaság
Kapcsolódó cikkek
- Linux alá is készül a Steam
- Milliós megtakarítások nyílt forráskódú szoftverekkel
- A Sony száműzi a Linuxot a PS3-ról
- Öt egyszerű lépésben .NET-ről Linuxra
- Egymilliárd eurót ér a Linux kernel
- MeeGo: összeolvad a Nokia Maemo és az Intel Moblin platformja
- Az Adobe csatlakozott a LiMo Foundation tagjaihoz
- Kétezer nyílt forráskódú alkalmazás a közszektor számára
- Az MSI netbook Novell SUSE Moblinnal
- Energiatakarékosság jegyében fogant a Bluetooth 4.0
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.