Beszélő minirobot helyettesítené a távirányítókat
A japán vállalat képviselői elmondták, hogy az ApriPoco helyettesíthetné a jövőben a háztartásokban az összes távkapcsolót, s ráadásul megkímélné a felhasználókat a folytonos keresgéléstől is, hiszen beszédfelismerő képességgel is felruházta a gyártó az eszközt. A bemutatón elhangzottak szerint amikor a 27 centis robot érzékel egy infrajelet, akkor megkérdezi gazdájától, hogy mit csinált éppen, a választ pedig elmenti a memóriájában. Ha még egyszer meghallja a tulajdonostól ugyanezen szavakat, akkor végrehajtja az ahhoz kapcsolt parancsot. A robotot ily módon rövid idő alatt be lehet tanítani, így az a hangparancsok rögzítése után ki-be kapcsolja az elektronikai berendezéseket, lejjebb veszi a hangerőt, esetleg szünetelteti a filmlejátszást stb.
Jelenleg még csupán a prototípus létezik, a jövőben a fejlesztők még további finomításokat végeznek majd a roboton. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az ApriPoco mikor jelenik meg a kereskedelmi forgalomban.
Kapcsolódó cikkek
- 25 másodperc alatt rakja ki a Rubik-kockát egy Android szoftveres Lego robot
- Gigászi robotharc Dunaújvárosban: egyedülálló látványosság, élő online közvetítés
- Tudja a szöveg, hogy olvassák
- Toshiba üzemanyagcella-töltő két hónapon belül
- Öngyújtóba rejtett kamera
- Zseblámpa kamerafunkcióval
- Philips 3D-s kijelzők szemüveg nélkül
- Digitális zsebóra internettel és más extrákkal
- 16x-os Full HD-felbontás már színesben is
- Fürdőkád LCD-monitorokkal és GSM-modullal
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.