A bankkártyáknál dinamikusan terjed a csiptechnológia

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 7. 10:09

Zdenek Houser, a MasterCard nemzetközi kártyatársaság regionális vezetője szerint a világban nagymértékben terjed a csiptechnológián alapuló kártyák használata, a MasterCard világméretekben mintegy 300 millió ilyen kártyát dobott piacra, az elfogadóhelyek száma már több mint 7,5 milliót ér el.

A MasterCard regionális vezetője ezt pénteken, Budapesten egy, az elektronikus bankolásról tartott konferencián elmondta: a csipes technológia nagy előnye az ügyfelek számára, hogy növeli a kártyahasználat biztonságát, a bankok számára pedig az, hogy költséghatékony eszköze az elektronikus bankszolgáltatások elterjesztésének, bővítésének. A következő fejlődési szakasz az lesz, hogy a csipes technológiában az egyszer használatos jelszavak kerülnek majd előtérbe.

Aláhúzta: egyúttal terjed az "érintés nélküli" fizetést biztosító eszközök világméretű használata is, elsősorban olyan helyeken, ahol az emberek gyorsan kis összegű fizetéseket szeretnének teljesíteni. Ide tartoznak a bolti, gyorséttermi, benzinkútnál történő vásárlások, illetve a jegyvásárlás például a focimeccsekre. Az úgynevezett "paypass", vagyis a "fizess és menj " technológia bevezetése napirenden van Angliában, Franciaországban, Törökországban, és már most nagy léptékben halad az USA-ban is, többek között a MacDonald,s gyorséttermi hálózatban, illetve egyes metróvonalakon. Ez esetben a fizetést teljesítő, banki elszámolást biztosító kártyát, vagy más eszközt kulcsokra, kocsikulcsokra, órákra, karkötőkre is rá lehet tenni, és elég elhaladni a fizetés igazolását biztosító másik eszköz előtt, ahhoz nem kell közvetlenül hozzáérni. A MasterCard vezetője azt is elmondta, hogy Angliában például a futballstadionokban vezethetnék be az "érintés nélküli" fizetést a jegyvételek egyszerűsítésére, már most használják a paypass technológiát a manchesteri stadionban.

Külön kiemelte, hogy Kelet-Közép-Európában és Dél-Európában Törökország játszik úttörő szerepet az új technológiák elterjesztésében. A törökországi Garanti Bank (amely a General Electric Capital tulajdonában áll) mind a csiptechnológiát, mind pedig a paypass fizetési módszert rohamosan alkalmazza hálózatában. Kelet-Közép-Európában pedig Lengyelország és Szlovákia indította el 2008 elején a paypass eszközök bevezetésének projektjét.

Forrai Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója aláhúzta: napjainkban az egyes hitelintézetek különböző értékesítési csatornái nagymértékben versenyeznek egymással, az elektronikus bankolás, az internet használata egyértelműen vezet a mobil-bankolással szemben. Az OTP ügyvezető igazgatója szerint míg a ,90-es évek végén az internetes bankolást kifejezetten a maximum 35 éves, lehetőleg menedzser típusú fiatalok használták, napjainkban már a nyugdíjasok is előszeretettel végeznek banki műveletet az interneten keresztül. Az ügyfelek egyre nyitottabbak és érdeklődőbbek az új megoldások iránt, azonban csak azokat alkalmazzák, amelyeket a lehető a legkönnyebben tudják elsajátítani és nem támasztanak az ügyfelekkel szemben magas technológiai ismereteket. Elmondta: érdekes, hogy az új folyószámla-szerződések 90 százalékát már direkt banki szolgáltatások révén kötik és terjednek olyan szolgáltatások is az internet, illetve a mobil bankolás révén, mint a mobil parkolás, a mobiltelefonnal történő autópályamatrica-vétel és nem ritka a tőzsdei ügyletek interneten keresztül történő bonyolítása sem.

Nyíri József, az IND Csoport fejlesztési vezetője pedig arról számolt be, hogy napjainkban az a tendencia, miszerint a személyi számítógépek, illetve a mobiltelefonok használata, szoftverei, megoldási lehetőségei nagyban közelítenek egymáshoz. Kiemelte: míg a fejlett piacoknak számító Európában és Észak-Amerikában a mobil bankolást kimeríti az egyenleglekérdezés, vagy a számlák kifizetése, addig Japánban már a tőzsdei kereskedést is mobilon bonyolítják az ügyfelek. Ehhez azonban az kell, hogy a mobiltelefonok képernyői egyre nagyobbak, áttekinthetőbbek legyenek és szoftvereik segítségével maximum öt lépésben végigvihető legyen egy banki tranzakció. Érdekességként elmondta: a mobiltelefont használók azt is igénylik, hogy színes, szép felhasználói felületnek számító képernyőn bonyolítsák a banki ügyleteket és minél kevesebb adatot kelljen bevinniük egy-egy tranzakció alkalmával.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36