A HRP gyászol: Elhunyt Solt Géza

forrás Prim Online, 2008. április 7. 18:12

A HRP csoport vezetése mély fájdalommal tudatja, hogy 2008. április 6-án váratlanul elhunyt a HRP Hungary Kft. alapítója és ügyvezetője, Solt Géza.

1949. január 7-én született Budapesten, a Könnyűipari Főiskolán kezdte meg tanulmányait, majd 1972-ben édesanyja után Kanadába vándorolt ki. Megnősült, házasságából két gyermeke született Christina és Benjamin. A nyolcvanas években tért vissza Európába, több országban dolgozott kereskedelmi képviselőként. 1987-ben költözött haza Magyarországra, ahol tudását, tehetségét, nemzetközi tapasztalatait felhasználva jelentős résztvevője lett az akkor kibontakozó hazai informatikai piacnak. 1991-ben alapította meg a HRP Hungary Kft.-t majd a Business Software Center Kft.-t. Az általa vezetett cégcsoport, 2007-ben 28 Mrd forintos árbevételével, az ország egyik legnagyobb informatikai disztribútora.

Solt Géza a hazai informatikai élet egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt, munkásságát a tiszta kereskedelem terjesztésének szentelte. Kétszer is megválasztottak az IVSZ elnökségi tagjának.

A cégcsoport managementje Solt Géza vevőközpontú szellemiségében kívánja folytatni a HRP csoport vezetését.

Kulcsszavak: HRP-hu CIO

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36