Világbajnok orosz programozók
A szentpétervári információtechnológiai, mechanikai és optikai egyetem (SzPBGU-ITMO) hallgatói szerezték meg az első helyet a 32. programozási olimpián Kanadában, maguk mögé utasítva a világhírű Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) csapatát, amely hét feladatot oldott meg.
Az orosz csapat a 11 közül nyolc olyan feladatot oldott meg, amelyeknek a leírása önmagában is tíz oldalnál hosszabb, és amelynek megoldására általában egy egyetemi félévet szokás fordítani - mondta el Andrej Sztankovics, az egyetem oktatója, a csapat edzője.
Az egész csapat egy számítógépet és három kalkulátort használhatott - mesélte Fjodor Carjev csapatkapitány. Példaként ismertette az egyik feladatot, de vélhetően ezt sem érti más, csak a szakemberek.
Az első négy helyen végző csapatot aranyéremmel tüntették ki.
A második helyen végző MIT után az izsevszki Állami Műszaki Egyetem, az ötödik helyen a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem, a tizediken a Petrozavodsztki Egyetem és a 11-en a Pétervári Egyetem hallgatói végeztek.
Az SzPBGU-ITMO hallgatói már 2004-ben is megnyerték az olimpiai aranyat programozásból, s 2000 óta már ötször győzött az olimpián orosz csapat.
Kapcsolódó cikkek
- Lengyel csapat nyerte a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Új típusú webfejlesztői versenyre toboroz a Microsoft
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Újra IBM 48 órás programozó bajnokság
- Svéd siker a 24 órás budapesti programozóversenyen
- IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Elindult a Google programozási versenye
- Lengyel siker a BME 24 órás programozó-versenyén
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.