Felbocsátották a Galileo-program második műholdját
A GIOVE-B jelzésű műholdat a kazahsztáni Bajkonur űrállomásról bocsátották fel, Szojuz hordozórakéta segítségével.
Az Európai Parlament (EP) szerdán fogadta el Barsiné Pataky Etelka jelentését az európai globális navigációs műholdrendszerről. A néppárti EP-képviselőnő akkor már jelezte: a rendszer második műholdja, a GIOVE-B fellövésre vár, és a hét végén pályára áll.
A 2013-ra üzemképes állapotba hozandó, GNSS rövidítésű műholdrendszer két programból áll össze: a GPS-jeleket felhasználó Egnosból és a - tervek szerint harminc műholdból, valamint ennek földi infrastruktúrájából létrejövő - Galileóból.
A GIOVE-B fedélzetén található a legpontosabb atomóra, amit valaha is eljuttattak a világűrbe. A globális helymeghatározási - és a helymeghatározás eredményeit felhasználva navigációs célra használható - rendszer ugyanis úgy működik, hogy több műhold jeltovábbítási időadatait veti össze egymással, és ennek alapján állapítja meg egy bizonyos objektum földrajzi helyzetét.
A GIOVE-B képes az úgynevezett MBOC normájú jelek továbbítására - e normát néhány hónappal ezelőtt fogadta el az Európai Unió és a GPS navigációs rendszert működtető Egyesült Államok.
Kapcsolódó cikkek
- Ígéretes hazai fejlesztésű forgalomfigyelő okostelefonokra
- Harmonizálja az EU a frekvenciák kiosztásának szabályait
- Mezítlábas navigáció
- Az EU-Bizottság új szabályokkal könnyíti az internetes értékesítést
- Újabb térképszoftver-céget vett a Nokia
- GPS-szel keresik a galambraj vezérét
- Ingyenes térképfrissítés: Budapesttől Bólyig
- Orosz hordozórakéta állított pályára egy amerikai műholdat
- Új Mio Moov V780 navigációs készülék a CeBIT-en
- Májustól át kell állítani a UPC parabolaantennáit
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.