Ötven éven felüli internetezők házibulija a Millenárison

MTI Sajtóadatbank, 2008. május 14. 09:05

A digitális társadalmi egyenlőség jegyében rendeznek programokat májusban Budapesten. Az elsőt, egy házibulit az ötven éven felüli internethasználóknak tartják május 17-én a Millenárison.

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) az elsők között csatlakozott az Európai Unió felhívásához, amelyben az információs társadalmi befogadás (e-befogadás) eszméjének elterjesztésével küzdenek azért, hogy középkorúak, idősek, kisebbségek, fizikai hátránnyal élők, szegények, illetve a hátrányos helyzetű térségek lakói is részesülhessenek a világháló nyújtotta előnyökből.

Az Inforum kezdeményezésére és tagszervezetei támogatásával májusban kerül sor az e-befogadás évének eseményeire. Az elsőt szombaton tartják a Millenárison. A 19 órakor kezdődő ingyenes eseményre - amelyen kabaré és koncert lesz - regisztrálni a www.inforum.org.hu/new/buli honlapon lehet - mondta a távirati irodának Faragó Judit, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum ügyvezető igazgatója. Az esemény célja, hogy a már internethasználók segítsék, bátorítsák, képezzék azokat, akikhez még nem jutott el a digitális írástudás. Az Inforum adatai szerint Magyarországon az ötven éven felüliek 14 százaléka internethasználó.

A következő eseményre május 21-én kerül sor az Alexandra könyvesházban. A média szereplőit várják a sajtóklubba, amelynek témája: mit tehet a média az idősek informatikai bevonása érdekében?

Családok figyelmébe ajánlja az Inforum az Unoka-nagyszülő informatikai versenyt. A megmérettetést május 25-én, Budapesten a Kempelen Farkas Hallgatói és Információs Központ épületében (1088 Reviczky u. 6.) rendezik meg. A versenyre minden 5 éves vagy annál idősebb, de 14. életévét még be nem töltött gyermek jelentkezhet párban a legalább 50 éves nagymamájával vagy nagypapájával közösen - de a páros idősebb tagja lehet dédnagyszülő is. A verseny első feladata a regisztráció, amely csak az interneten keresztül, az Inforum weboldalán lehetséges.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36