MTV: olimpia HD-ben

forrás Prim Online, 2008. május 25. 17:29

Az Albacomp Zrt. a Magyar Televízió gyorsított meghívásos közbeszerzési pályázatán nyerte el a jogot a pekingi olimpia közvetítés infrastruktúrájának bérbeadására. A komplett stúdiót először Magyarországon szerelik össze, és a televíziós munkatársak képzése után szállítják Pekingbe. Az MTV munkatársai az olimpia ideje alatt ebből a stúdióból koordinálják a hazai közvetítést. A projektben több hazai vállalat működik közre az Albacomp vezetésével. A projekt külföldi partnere az Alfacam, amely a 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos közvetítő partnere is egyben.

A székesfehérvári vállalatot 3 pályázó közül választotta ki az MTV. A közbeszerzés értéke bruttó 255,6 millió forint. A komplett stúdió kiépítésében és szállításában több magyar vállalat vesz részt, és a hazai közszolgálati televízió saját eszközeit is integrálni kell a rendszerbe, amelyet az Albacomp szakemberei végeznek el. Az Albacomp Zrt. és a HP Magyarország Kft. közötti stratégiai partnerség keretében, az alkalmazott technológia informatikai infrastruktúráját HP szerverekkel oldják meg.

A projekt során az Albacomp nem kisebb nemzetközi partnerrel dolgozik együtt, mint a belga székhelyű Alfacam vállalat, amely a 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos közvetítő partnere. A cég 18 közvetítő kocsival, több mint 100 szakemberrel és 240 HD kamerával a játékok 90%-át közvetíti. Az 1987-ben létrejött cég technológiája mindig az élmezőnyt képviselte. A HD technológiát a világon elsőként használták közvetítések rögzítésére, 2004-ben ők használták először a HD „superslomo” kamerákat és az ő nevükhöz fűződik az első háromdimenziós HD koncert felvétel is.

Kulcsszavak: olimpia Albacomp MTV1 HDTV

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét

A Continental SportContact 7 gumiabroncs első helyezést ért el az Auto Bild sportscars kiadványa által végzett UHP nyári gumiabroncs-teszten (24/4. szám), melyen „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítést kapott. A nagy teljesítményű autógumi hat nemzetközi gyártó modelljével szemben győzött: 1,2-es összpontszámmal a teszt első helyezettje lett. A szerkesztők a 265/35 R 19-es méretű autógumit egy Mercedes AMG GT első-, míg a 295/30 R 20-as méretű modellt annak a hátsó tengelyén tesztelték, összesen kilenc tesztszakaszban, vizes és száraz utakon egyaránt.

2024. április 13. 10:47

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

A Continental abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

Az Auto Zeitung német autós magazin szerkesztői legutóbbi nyári gumiabroncs-tesztjükben a Continental PremiumContact 7-et nevezték meg a „ragyogó győztesnek" (24/7. szám). Mind a vizes, mind a száraz vezetési teszteken a legmagasabb pontszámot érte el. A lap szakértői a 225/45 R 17-es méretben kilenc gumiabroncsot vizsgáltak egy BMW 120i-n, összesen 13 kritériumot szem előtt tartva. Európai, ázsiai és amerikai abroncsmárkák termékeit mérték fel.

2024. április 3. 11:37

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09