Itt az iPhone 3G

Milkovits Gábor, 2008. június 10. 09:02

Amint az várható volt, Steve Jobs Apple-vezér a cég san franciscoi WWDC 08 fejlesztői konferenciáján bemutatta az új iPhone mobiltelefont, amely végre valódi 3G hálózatokon is tud működni.

Az Engadget hírblog helyszíni tudósítása alapján az első verziónál valamivel vékonyabb szélekkel ellátott készülék fő újdonsága egyértelműen a 3G nagysebességű hálózati kapcsolat. Ez az Apple szerint 36 százalékkal gyorsabb weboldal-betöltést biztosít a készüléken, mint a rivális Nokia N95 vagy a Palm Treo 750 esetében, az első iPhone EDGE megoldásánál pedig majdnem négyszer gyorsabb. Jobs emellett igyekezett kihangsúlyozni, hogy a 3G iPhone már induláskor számtalan piacon elérhető lesz világszerte, ráadásul az első verzió kezdeti áránál már most olcsóbban, illetve együttműködik majd külsős szoftverfejlesztők alkalmazásaival, valamint a vállalati belső levelezőrendszerekkel is – csupa olyan dolog, ami az eredeti iPhone-nál hiányzott és sokan kifogásolták. Némi csalódást okozott viszont a konferencián megjelentek körében, hogy a készülék végül is nem lett felszerelve valódi GPS navigációs megoldással, hanem csak úgynevezett A-GPS-szel, ami a műholdak helyett a mobil-adótornyok és a WiFi forró pontok segítségével határozza meg a készülék helyzetét. Az akkumulátor egy feltöltéssel 8-10 óra 2G és 5 óra 3G kommunikációt, 7 óra videónézést és 24 óra zenehallgatást tesz lehetővé, míg a készenléti idő 300 óra.

Az Apple július 11-én 22 országban piacra dobja az új, 3G hálózati alkalmazással bíró iPhone-t, míg további közel ötven országban még az idén szeretne vele megjelenni. A legolcsóbb, 8 GB-os verzió ára 199 dollár lesz a tengerentúlon, míg a 16 GB-os változat 299 dollárba fog kerülni – nálunk valószínűleg nominálisan ugyanennyi eurónak megfelelő összegbe.

Kulcsszavak: mobiltelefon Apple iPhone

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36