A YouTube-on kell bocsánatot kérniük a személyiségi jogokat sértő tizenéveseknek
A büntetésben a bíró, az ügyészek és a védőügyvédek együttesen állapodtak meg. Indoklásként elmondták, hogy a végzést elrettentésnek szánták, mivel egyre gyakoribbak az olyan esetek, ahol fiatalok mások kárára elkövetett súlyosabb tréfákat, vagy akár bántalmazást vesznek videóra, hogy aztán közzétegyék azt az interneten. Az említett esetben a négy tinédzser gépkocsin odahajtott a helyi Taco Bell étteremhez, majd miután megkapták rendelésüket és fizettek, leöntötték a kiszolgálót egy literes üdítővel és ezt videóra vették. A sértett később más vendégektől megtudta, hogy az eset felkerült a YouTube-ra, így aztán nem hagyta annyiban, hanem nyomozásba kezdett. A videómegosztón meg is találta azt a MySpace oldalt, ahol az incidenst vitatták a fiatalok. Ezután inkognitóban felvette egyikükkel a kapcsolatot, majd egy szülőn keresztül a többieket is sikerült azonosítania.
A videós bocsánatkérés mellett a vicces kedvű tizenéveseknek 100 óra közmunkát is el kell végezniük, illetve 30 dollárt kell fizetniük az étterem takarításának költségeire. A kamerás, mozgóképfelvételre alkalmas mobiltelefonok széles körű elterjedésével egyre gyakoribbak az olyan esetek, amikor tizenévesek szándékosan erőszakos jeleneteket provokálnak, hogy azokat felvehessék, majd balhéból közzétegyék a világhálón.
Kapcsolódó cikkek
- Privát videók is megoszthatók a YouTube-on
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.