Csereakciót hirdet az AT&T az első generációs iPhone-t vásárlóknak
Az új iPhone ugyanis 3G képessége mellett olcsóbb is elődjénél: a 8 GB-os verzió 199, a 16 GB-os modell pedig 299 dollárba kerül, ami minimum száz dollárral kevesebb, mint a régebbi mobil ára. Az AT&T a csereakció keretében az árkülönbözetet is megtéríti a vásárlóknak, azonban 10 százalék kezelési költséget számít fel a cseréért. A reklamálók a július 11-i tengerentúli premiert követően, augusztus 1-ig vihetik vissza drágán vett első generációs iPhone-jukat és vehetik föl a 3G készüléket.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a mobilszolgáltatók másutt is terveznek-e hasonló fogyasztóbarát lépéseket, mindenesetre Európában például eleve más volt a helyzet. Itt ugyanis a német T-Mobile vagy a brit O2 már hetekkel az iPhone 3G bemutatkozását megelőzően leszállította az eredeti készülékek árát. Az Apple korábban is igyekezett kárpótolni az éles árcsökkentés kárvallottjait; amikor néhány hónappal az amerikai premier után 200 dollárral lejjebb vitte a mobil árát, a magukat becsapottnak érző korai vásárlók 100 dollár szabadon elkölthető keretet kaptak az Apple Store üzletekben.
Kapcsolódó cikkek
- Nyílt levéllel indít ellentámadást az Adobe az Apple ellen
- Flashalternatívát fejleszt az Apple
- iPhone OS4 720p videórögzítéssel
- Méregdrága lesz az iPhone-reklám
- Android az iPhone-on
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Ellenséges lépésként értékelte a Flash nélküli iPad-et az Adobe
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
- Opera Mini iPhone: 1 millió letöltés az első napon
- Megjelent az Opera Mini iPhone változata
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.