Új honlapra írt ki közbeszerzést a PSZÁF

MTI Sajtóadatbank, 2008. július 1. 09:00

Új internetes és intranetes portálra írt ki egyszerűsített közbeszerzést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az ajánlattételi felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A kormány még 2005-ben hozott határozatot arról, hogy tartalmilag és formailag is egységesíteni kell a központi közigazgatási szervek honlapjait. Ennek tesz eleget a PSZÁF a felhívással - tudta meg az MTI a felügyelet sajtó osztályától. Ajánlatot az tehet, aki az elmúlt három évben legalább két olyan munkát végzett, mint amilyen a felhívásban is szerepel, és ezek közül az egyik nettó értéke elérte a 9 millió forintot. Az alkalmazottak közül pedig legalább háromnak szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Az ajánlattétel feltétele még a pályázó cég ISO minősítése. A dokumentáció bruttó 12 ezer forintért vásárolható meg. A PSZÁF az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadja el. Az értékelésnél legnagyobb súllyal a műszaki tartalom, majd az ellenszolgáltatás összege és a vállalt teljesítési határidő esik latba.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36