Számítógépes vírusoktól tartanak az olimpia idején
A számítógépes vírusok ellen létrehozott állami szintű kínai szervezettel (China National Computer Virus Emergency Response Center) együttműködő számítástechnikai szakértők szerint az iskolai szünidőben sokan játszanak online játékokat, és ezek jelentős támadási felületet jelenthetnek a hackerek számára. Ezt az álláspontot az amerikai központú Symantec is megerősítette, amely szerint a pekingi olimpia idején a számítógépes támadások számát illetően rekordokra lehet számítani.
A szárazföldi Kínában az év első hat hónapjában közel 10 millió, vírussal fertőzött számítógépről érkezett jelentés, és ez harmincszázalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. A kevesebb fertőzött gép azonban csak annak a jele, hogy a vírusokat sokkal kifinomultabbra tervezik, és ennél fogva a felderítésük is sokkal körülményesebb.
"A vírusok egyre okosabbak és célirányosan tervezettek" - magyarázta az egyik szakember hozzátéve, hogyha a vírus feladata csak az internetbanki adatok megszerzése, akkor a felhasználó számítógépén lévő más programokban nem keletkezik kár, ezért sokan a fertőzésről nem is szereznek tudomást.
A sport egyébként a hackereket is egyre jobban érdekli, ezért a kínai szakemberek az olimpiai számítógépes rendszerek biztonságának érdekében egy külön központot hoztak létre, amely a számítógépes vírusok, a hálózati és hackertámadások, valamint a rendszerleállások ellen képesek megvédeni az olimpiai hálózatot.
Kapcsolódó cikkek
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Maces kártevő szedi áldozatait
- A Zeusz már a firefoxosokat is fenyegeti
- Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás
- Conficker a csúcson, újoncok a páston
- Fertőzött XP-s gépeken nem telepíthető a Windows frissítés
- Kínai célkeresztben az ENSZ és a Dalai Láma
- WT: a Google elleni támadások mögött a kínai kormány áll
- Teljesen új moduláris védelmi rendszer: VIPRE 4.0
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.