Nemzetközi szinten 120 ezer iPhone 3G-t adott el a T-Mobile

Milkovits Gábor, 2008. augusztus 25. 18:30

A T-Mobile bejelentette, hogy a július 11-i premier óta mintegy 120 ezer iPhone 3G-t értékesített azokon a főként európai piacokon, ahol forgalmazza a készüléket.

Hamid Akhavan vezérigazgató a német Focus magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy a kezdeti áruellátási gondok mára megoldódtak és a várakozásnak az év végéig mindenütt véget tudnak vetni – remélhetőleg ez az új piacokra, így Magyarországra is vonatkozik. Akhavan szerint az eddig kitűzött eladási terveiket meghaladták: csak Németországban 75 ezer iPhone 3G-t adtak el az eltelt másfél hónapban. A hívások megszakadását, illetve a szélessávú hálózatról való leválást okozó műszaki problémákról szólva Akhavan úgy nyilatkozott, hogy ilyenekről Hollandiában kaptak panaszokat, viszont Németországban és Ausztriában nem.

Az Apple a múlt héten adott ki egy olyan szoftverfrissítést a készülékhez, amely kijavítja a hálózati kapcsolat problémáit. Az iPhone 3G-t nálunk is a T-Mobile szolgáltató előfizetésével lehet megvásárolni, kétéves hűségnyilatkozattal és nem csekély fix havidíjjal akár már 990 forintért.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05