14-én új noteszgépeket jelent be az Apple
Az Apple egyike a legtitokzatoskodóbb vállalatoknak, ha fejlesztésekről vagy termékbejelentésekről van szó, így sokáig a jövő keddi sajtóidőpontot is csak feltételesen fogadták el az elemzők. A vállalat azonban a napokban szétküldött a szakértők és a sajtó számára egy meghívót, ami nem csupán az időpontot tisztázza véglegesen, de megerősíti a témakört is. A meghívó alapján beigazolódtak azok a várakozások, miszerint a cég most noteszgépei megújítására koncentrál. Ez éveken keresztül azt jelentette, hogy egy új felsőkategóriás gép érkezésére számíthatunk, ám az elemzők szerint most más a helyzet. Természetesen a felső szegmensben sem kizárt a modellfrissítés, ám a lényeg várhatóan ezúttal az alsóbb kategóriákban lesz. A hírek szerint a cég a 800 dolláros határ alatt is szeretne vonzó kínálattal megjelenni, ami logikus lépés a mai gazdasági környezetben, ahol a vásárlók egyre szorosabbra húzzák a nadrágszíjat. A másik várakozás szintén ebbe az irányba mutat, bár nem a legolcsóbb gépekről van szó, könnyen elképzelhető, hogy beigazolódnak azok a várakozások, miszerint az Apple felsőkategóriás noteszgépeire jellemző minőségi anyagválasztását kiterjeszti az alsóbb kategóriákra is, és eddig műanyagba csomagolt noteszgépek jelenhetnek meg némi hardverfrissítéssel vonzóbb és tartósabb fém házban.
Kapcsolódó cikkek
- Csinálj Notebook-ot az iPad-ből!
- Megújult az Apple MacBook Pro terméksorozata
- 20 éves az első Mac noteszgép
- Apple netbook és olcsó iPhone
- Új 17" MacBook Pro a Mac World-ön
- Az Apple és az Asus is csökkenti a noteszgép-gyártást
- Steve Jobs bemutatta az új MacBookokat
- Mégis vannak hibás nVidia GPU-k a MacBook-okban
- A MacBook-ok is alumíniumházat kapnak?
- Üveg érintőpad-képernyő az új MacBookban?
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.