Még egy hónapig lehet jelentkezni a Ricoh Java fejlesztői versenyére!

forrás Prim Online, 2008. október 13. 13:22

Magyarországon idén először a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói is nevezhetnek a Ricoh Company és a Sun Microsystems nemzetközi szintű közös fejlesztői versenyére. Az egyedülálló megmérettetésre még egy hónapig várják a szakirányú egyetemek és főiskolák, valamint a hallgatók jelentkezését!

A Ricoh és a Java nemzetközi fejlesztői versenyét immár negyedik alkalommal rendezik meg. A verseny egyedülálló alkalom arra, hogy a pályázók két vezető nemzetközi technológiai vállalattal közösen dolgozhassanak, és programozói képességeiket a gyakorlatban is próbára tegyék. A kiírás lényege, hogy a hallgatók olyan innovatív Java alkalmazást fejlesszenek ki, mely egy Ricoh AficioMP2550 típusú multifunkciós terméken futtatható, és a program eredményeként a már meglévő funkciói újfajta lehetőségekkel egészülnek ki.

A fődíj egy londoni utazás az európai döntőre. Az európai döntő győztese egyhetes San Francisco-i utazást nyer, mely során részt vesz a JavaOne konferenciáján.
A díjak között szerepel még egy Ricoh zselés nyomtató, Ricoh digitális fényképezőgép, Sun SPOT Development Kit és ajándékcsomag. A pályázatra azért is érdemes jelentkezni, mert az országos döntőbe jutott 4 legjobb eredményt elérő csapat Ricoh AficioMP2550 multifunkciós eszközt nyerhet felsőoktatási intézményének.

2008. november 20-ig olyan magyar felsőoktatási intézmények jelentkezését várják, ahol a pályázat témájához kapcsolódó szak működik, vagy ilyen jellegű oktatás folyik. Az intézmények illetve hallgatóik a http://edu.ricoh-developer.com  weboldalon regisztrálhatnak. A versennyel kapcsolatos további információk a fenti weboldalon valamint a java@ricoh.hu e-mail címen kaphatók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09