Hibrid videokártya-hűtés az Asustól

Kiss Ádám Zoltán, 2008. november 9. 19:04

A piacra kerülő Hybrid osztályú kártyák a Matrix nevet viselik, és Nvidia, majd ATI chipekkel is elérhetőek lesznek. Érdemes megnézni, hogy az egyik piacvezető mit talált ki ebben a mindig forró témában.

A modern kártyák hűtése mindig központi téma. Vannak jó és rossz megoldások, de a tökéletestől még igen távol állhatunk. Ezt jelzi az is, hogy minden gyártó újabb és újabb ötletekkel áll elő. A néma hűtés előnye, hogy néma, hátránya, hogy gyakorta nem elég hatékony. A ventilátoros hűtés pedig nem néma, ráadásul a filléres ventillátor meghibásodása könnyen végezhet kártyánkkal. Mindennek alapján felmerült az ötlet,  csináljunk egy olyat, ami néma is, meg nem is, ventillátoros is, meg nem is, és energiát takarít meg, ha kell, de teljesítménye is van, ha éppen az kell. Az Asus mérnökei ötletet merítettek a hibrid meghajtású autókból, és egy kártyán ötvözték a néma és a ventilátoros hűtést.
 
 A kártya egy hatalmas alumínium hűtőbordát és rajta egy extrém ventilátort kapott. Ha nem terheljük meg a kártyát túlságosan, például 2D módban vagy filmnézés közben, akkor a ventilátor leáll, és a hűtés szerepét száz százalékosan a néma hűtőborda veszi át. Pont úgy, mint amikor a hibrid autóban leáll a benzinmotor és a hajtást teljes mértékben az elektromos motor adja. A 0 dB-es csend mellett az energiafogyasztás a Matrix 9600GT esetében 26%-kal, a Matrix 9800GT-nél 30%-kal kevesebb lesz, mint a terhelt állapotban. Amikor azután újra kell egy kis teljesítmény, akkor felpörög a ventilátor és a terhelésnek megfelelően részt vállal a kártya hűtéséből. A teljes üzemben a Matrix 9600GT 26%-kal, testvére a Matrix 9800 GT 15%-kal gyorsabb is lesz. Ez nem a ventilátor miatt van, hanem a Super Hybrid Engine rendszernek köszönhető. Intelligensen felismeri, hogy mekkora teljesítményre is van szükség valójában, figyeli a GPU használatot, a hőmérsékletet, a memóriát és a táp IC-t és ennek megfelelően beállítja a GPU és a memória feszültségeket. Ezzel az eljárással megelőzhető a kártya túlmelegedése még a leghevesebb 3D-s felhasználás közben is.

Kulcsszavak: Asus grafikus kártya

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36