Elindult a digitális tv-adás, de csak a Duna TV műsoraival
Az Antenna Hungária Zrt. júliusban nyerte meg a digitális földfelszíni televíziós és rádiós műsorszórásra a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által kiírt pályázatot.
A hatóság azért írta ki a pályázatot, mert az Európai Unióban - és így Magyarországon is - a földfelszíni analóg tv-műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania.
A pályázati feltételek szerint mind a rádiós, mind a televíziós multiplexeknek a hálózatok teljes kiépítése után a lakosság 94 százalékát kell elérnie. A rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége.
Az AH csütörtökön jelentette be, hogy a Duna Televízió elsőként csatlakozott a MinDig TV földi digitális televíziós szolgáltatáshoz, így adásai december 1-jétől előfizetési díj nélkül érhetők el a magyar nézők számára a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatás kínálatában.
Korábban arról is szó volt, hogy az idei év végén ingyenesen más televíziók, így az m1, az m2, illetve az RTL és a TV2 is fogható lesz digitálisan, míg az ATV és a Hír Tv kódolt adással jelenik meg. Eddig azonban az eltérő anyagi és technikai érdekek miatt ezek a tévék nem kötöttek szerződést az AH-val.
A MinDig TV szolgáltatás Budapest, Kabhegy és Szentes adóállomások körzetében indul el december 1-jén, mintegy 60 százalékos lakossági lefedettséggel. A szolgáltatás igénybevételéhez megfelelő állapotban lévő szélessávú tetőantenna, valamint egy DVB-T MPEG-4 HD dekóder, vagy egy DVB-T MPEG-4 HD tunerrel felszerelt integrált televízió szükséges.
Kapcsolódó cikkek
- Három csatornát átrendeznek a MinDig TV szolgáltatásban
- Bővült a digitális tv-hálózat lefedettsége a Dél-Alföldön
- Elindult a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatás Győrnél
- MinDig TV földi TV dekóder kedvező részlet konstrukcióban
- AH-TechniSat kooperáció: dekóderek részletre
- Digitális műsorszórás - A TV2 is felkerül az új platformra
- Február végéig meghosszabbított m1 és m2 kísérleti HD-sugárzás
- Újabb lehetőség a MinDig TV vételéhez
- m1 és m2: kísérleti digitális adás
- Az átlagnál gyorsabban elkészült a digitális platform
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.